Az absztrakció örök dilemmája igazából a minimalizmus dilemmája is egyben. Hogy mennyire lehet egy festmény egyszerű, esszenciális. Ugyanakkor az is izgat, mennyire lehet kaotikus, burjánzó egy festmény. Csupa dilemma, hisz nyilván el kell kerülni, hogy a két pólus kioltsa egymást, valamilyen módon egyszerre kell a „majdnem semmit” és a „burjánzót” is éltetni.
Azt hiszem a számomra legkedvesebb kortárs absztrakt festőknek is hasonló dilemmáik lehetnek: Stanley Whitney, Beat Zoderer, Daniel Buren, Francois Morellet, Peter Halley, Sean Scully, Dillwyn Smith, Imi Knoebel, Károlyi Zsigmond mindnyájan — persze más-más módon — a vizuális nyelv redukciójával, és ennek a redukált vizuális nyelv csűrésével-csavarásával hozták létre absztrakt festményeiket, alkotásaikat. Ebből a labirintusból nincs kiút, ez a labirintus maga az absztrakt festészet.
Jovánovics Tamás