Csináld úgy, hogy jó legyen – Gyermek foglaltház-makett 1:1

2003. szeptember 19. – október 17.
MegnyitóOpening: 2003. szeptember 18. 19:00

Loránt Anikó és Kaszás Tamás első önálló kiállítása alkalmával egy komplex installációval mutatkoznak be. A Stúdió Galéria teljes beépítésével annak összes tereit kisajátítják, amely a kiállítótér funkciójának megváltozását eredményezi a kiállítás nyitva tartása alatt.


A galéria terét, egy squatolt lakótérként fogják fel (squat: elfoglalt ház, általában illegálisan), amelyet a saját céljaik szerint kívánnak kihasználni és működtetni. Az alkotók szándéka szerint a helyiség működését tekintve leginkább egy földalatti kulturális, politikai vagy szellemi csoport bázisához hasonlítható. A hiányzó közösségi terek iránti vágyból születik ez a modell , amely aktív működésével nyitott párbeszédnek akar teret adni.


Mint írják: Különböző eszközökkel vizsgálunk és állítunk párhuzamba tudományos elméleteket, spirituális tapasztalatokat, pszichedelikus élményeket, művészeti jelenségeket és társadalmi, illetve szociális problémákat. Mivel az elméleteket nem tekintjük abszolút igazságoknak, azokat csak mint a megismerés útjait tartjuk fontosnak, ezért néhány konkrét javaslat mellett elsősorban kérdéseket fogalmazunk meg, melyeket a látogatók továbbgondolhatnak.


Érdekel minket, mik lehetnek a művészek feladatai ma, milyen eszközökkel alakíthatjuk hatékonyan környezetünket, sőt hogyan használhatnánk a művészi gondolkodásmódot konkrét problémák, illetve feladatok megoldására.


A kiállítás ideje alatt a művészek szeretnének minél többet a térben tartózkodni, azt folyamatosan fejleszteni, kihasználni a műteremmé és közösségi térré átalakított galéria új funkcióit.


http://studio.c3.hu/galeria/030918