Dada és szürrealizmus

Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből

2014. július 9. – október 19.
MegnyitóOpening: 2014. július 8. 11:00
MegnyitjákRemarks by: Balog Zoltán, James S. Snyder
KurátorCurator: Adina Kamien-Kazhda
A 20. század első évtizedeinek két nagy művészi irányzata, a dada és a szürrealizmus, radikálisan megújította a művészetről való gondolkodást. A dada a hétköznapi tárgy átértelmezésével, a véletlen szerepének hangsúlyozásával, a hagyományos esztétikai értékek megkérdőjelezésével, a szürrealizmus pedig a valóság újraértelmezése és a valóságfogalom kitágítása révén hozott létre új lehetőségeket az alkotásban. A dada és a szürrealizmus olyan új műfajokat teremtett, mint az objekt (vagyis a művész által átértelmezett használati tárgy), a fotómontázs, a kollázs, vagy az asszamblázs (fotók, képek, egyéb tárgyak sajátosan új rend szerinti összeállítása), vagy a ready-made, amely nem több, mint a készen talált használati tárgy művészi felhasználása.

Válogatásunk nagy hangsúlyt fektet a dada és a szürrealizmus többféle műfajt, technikát és médiumot teremtő sokszínűségére és az irányzatokra jellemző változatos technikai kísérletekre. A kiállításon bemutatott több mint száz festmény, objekt, fotómontázs, kollázs, asszamblázs és ready-made a dadát és a szürrealizmust meghatározó fogalmak, témacsoportok mentén kínál betekintést az irányzatok történetébe.

A talált és már kész alapanyagok felhasználása a dadaista és szürrealista kollázsokon, montázsokon és tárgyakban elmossa a művészet és az élet közti határvonalakat. A meglepő társításokban a mindennapi élet töredékei sokkolják, csábítják és összezavarják a nézőt. A Meglepő társítások: kollázs, asszamblázs, objekt című szekciónkban ilyen tárgyakat, illetve ready-made-eket mutatunk be. A ready-made-ek (műalkotássá nyilvánított tárgyak) megkérdőjelezték a hagyományos műalkotások létét és egyben az önkifejezés fogalmát is. A hétköznapi tárgyak – fésű, palackszárító vagy fogas – szinte minden változtatás nélküli kiállításával a dadaista művészek azt a kérdést feszegették, hogy átlényegülnek-e a múzeumban vagy galériában kiállított tárgyak.

Az Illúzió és álomtáj című kiállítási egységünk a szürrealizmus lényegét mutatja be. A képzelet és az álom mámorító és felszabadító hatásába vetett hit a szürrealizmus központi elemét képezte. Az álomszerű szürrealista tájak misztikus világokat idézve kérdőjelezik meg realitásérzékelésünket. Ebben az egységben foglal el fő helyet René Magritte egyik legismertebb remekműve, a Kastély a Pireneusokban.

A költészet és a vizuális művészetek megújításának céljával a szürrealizmus a kreativitás még kiaknázatlan forrásához, az elme rejtett birodalma – az álmok, a mentális betegségek és a tudatalatti – felfedezése felé fordult. Az írók és művészek automata technikákat dolgoztak ki arra, hogy a tudat kontrollját megkerülve közvetlenül férjenek hozzá a tudatalatti forrásához. A szürrealizmus képviselői az automatizmust a freudi pszichoanalízisben alkalmazott szabad asszociációk vizuális megfelelőjének tekintették. Az Automatizmus, biomorfizmus és metamorfózis címet viselő kiállítási szekciónkban ilyen alkotásokkal találkozhatunk: Jean (Hans) Arp, Max Ernst munkáival, Man Ray sajátos technikával készült fotóival és még számos jelentős művel.

A vágy természetének feltárása nagy teret engedett a művészeknek és költőknek a tudatalattit benépesítő fantáziák, félelmek és gátlások vizsgálatára. A Vágy: múzsa és áldozat című egységünk ezt a témát helyezi középpontba. Az 1920-as évek végére a szürrealisták a vágy megszállottaivá váltak. Az idealizált, misztifikált, vagy éppen ellenkezőleg: az erőszak passzív elszenvedőjeként bántalmazott és töredékes női test a festmények, tárgyak, fényképek és kollázsok központi elemévé vált. A kollázs és a montázs lett a nő(i) kép feldarabolásának, átrendezésének és eltorzításának legfontosabb médiuma. A nőt a feloldatlan félelmek és konfliktusok projekciójának tárgyaként használva a művészek – például Hans Bellmer – a vágy sötét oldalát is feltérképezték.