Egyensúlyban

Művek az Art Collection Telekom gyűjteményből

2020. szeptember 4. – november 22.
MegnyitóOpening: 2020. szeptember 3. 18:00
A kiállítás keretében mintegy hatvan mű kerül bemutatásra a Telekom Művészeti Gyűjteményből. A válogatásban többségében kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek.

Miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban? A kiállítás fókuszában álló kérdés egyszerre sugall reményt, és fogalmaz meg állítást arról, hogy a művészeti vita és a szembenézés olyan gondolatokat ébreszthet, olyan élményeket közvetíthet, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt.

Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az ellentmondások és a sürgető kérdések között, az igazság és a hazugság között, a fontos és a jelentéktelen között. Vegyük fontolóra ezeket, hozzunk okosan és megalapozottan döntéseket. Ezt teheti, és teszi is lehetővé a művészet.

A kiállítás koncepcióját 2019-ben dolgozták ki a kurátorok. Azóta a világ kibillent korábbi egyensúlyi helyzetéből. Az élet törékenysége egyszerre mindenhol jelenlévővé vált, még a jómódú államokban is. A gazdaság, az egészségügyi és szociális ellátórendszerek, az összetartás Európa és nemzetei között mély válságban van éppúgy, mint a személyes szabadság és a társadalmi kapcsolatok. A világnak ismét meg kell találnia az egyensúlyt, miközben szükségszerű egyfajta újrakezdés is. Megvan a lehetőségünk, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, merjünk új innovatív modelleket keresni és alkalmazni a bolygóval való együttélésünkre.

A kelet-európai művészek a közelmúltban már átélték a szocialista-kommunista diktatúrák hatalmas horderejű átalakulását, részesei voltak a szabad piacgazdaságba való átmenetnek, sőt gyakran a gátlástalan kapitalizmust is megtapasztalták. Tanúi voltak forradalmaknak, háborúknak, a felelőtlen gazdálkodásnak és a szegénységnek, és nem ritkán annak is, ahogy szüleik álmai semmivé foszlottak.

Ez az érzékenység és figyelem a műveikben is felfedezhető. A művészek ebből a kulturális közegből fogalmazzák meg reflexióikat is a társadalmi változásokra és azokra a kihívásokra, amelyekre mindannyiunknak válaszokat kell adnunk. Érzékenyen reagálnak a jelen problémáira és sürgető kérdéseire. Nem adnak kész válaszokat, de rámutatnak annak a szükségszerűségére, hogy egy olyan világot kell ismét egyensúlyba hozni, amely még ellentmondásosabbá és összetettebbé vált, ezért többé nem tűri az egyszerű megoldásokat. A munkák közvetlenül is foglalkoznak olyan kiegyenlítetlen helyzetekkel, amelyek megoldása még sürgetőbb, mint egy évvel ezelőtt. Mégis, reményt és bizakodást közvetítenek, humort és jókedvet sugároznak. Bizonyítékai annak, hogy az emberi kreativitás képes a valóság nehézségeinek erőteljes ellensúlyát képezni.

Kurátorok: Nathalie Hoyos, Rainald Schumacher és Szipőcs Krisztina

Kiállító művészek: Nevin ALADAG, Sasha AUERBAKH, CSEKE Szilárd, Danica DAKIĆ, Aleksandra DOMANOVIĆ, Petra FERIANCOVA, Igor GRUBIĆ, Aneta GRZESZYKOWSKA, Nilbar GÜREŞ, Petrit HALILAJ, Flaka HALITI, Vladimír HOUDEK, Hristina IVANOSKA, Pravdoliub IVANOV, Sanja IVEKOVIĆ, Hortensia Mi KAFCHIN, Šejla KAMERIĆ, Lito KATTOU, KERESZTES Zsófia, Kis Varsó, Eva KOT’ÁTKOVÁ, Maria KULIKOVSKA, EQUALS Collective, Nino KVRIVISHVILI, Piotr ŁAKOMY, Brilant MILAZIMI, Ciprian MUREŞAN, Vlad NANCĂ, Roman ONDAK, Paulina OŁOWSKA, Dan PERJOVSCHI, Agnieszka POLSKA, Stepan RYABCHENKO, Slavs and Tatars, Iza TARASEWICZ, Krassimir TERZIEV, Martina VACHEVA,