A szinte megfoghatatlan él, mivel nehezen értelmezhető, milyen vastagnak vagy keskenynek aposztrofáljuk annak létét. Kemény derékszögben vagy lekerekítetten találkozik-e a két oldal?
A peremet mikortól nevezzük egyáltalán lekerekítettnek és mikortól keménynek? Mi az átmenet? A képtárgy melyik részéhez kapcsolódik inkább a pozíció, oldalához vagy a fallal párhuzamos főnézetű területhez?
Hogyan tekintsünk a megfogalmazandó él, azaz fordulópont arányaira? Hiszen csak a hossza függ a kép méretétől. Képek, ahol a peremből kiemelkedik a festékáram vagy éppen ellenkezőleg: apró medrek, mélyedések, bevágások látszanak.
A szürke monokrómiával ellentétes esszenciális spektrum egy nem járt vidéken nyugszik. Tulajdonképpen ez a senki földje, amely misztikus módon kívül áll a képen, a főnézet és a kép oldalának síkjaihoz mérten hozzávetőleg 45 fokos szöget zár be.
Ennek a vidéknek mélységét és magasságát csalogatom elő. A perem és totális tér összefüggésének analízise nem pusztán formai, nem csupán tárgyi-fizikális kérdéseket vet fel, hanem az ikon / negatív ikon fogalmával és bizonyos metaforákkal foglalkozik.
A valahova tartozás igénye, az önállóság kérdése, a közösség viselése, a végtelen sűrítettsége, a tágulás előtti vagy utáni szituációk elgondolása a tét többek között.
Erdélyi Gábor