A kiállítás iránt megnyilvánuló nagyfokú érdeklődés azt tanúsítja, hogy a fekete kép úgymond benne volt, benne van a levegőben, és nemcsak az alkotómódszer, a festői eszközhasználat szintjén, hanem a jelentéskörök, a kifejezések, a korszellem, az életérzések, a jelenségvilágok metszéspontjai és érintkezései, összhangja által ösztönzötten.
Németh Lajos művészettörténész egyik elméleti eszmefuttatásában hívja fel a figyelmet a Kunstwollen-fogalom jelenvalóságára: minden korban csak a kor szükségszerűségei által indokolt és ösztönzött műalkotások születhetnek meg. A Kunstwollen, a művészet akarása most e fekete képek megszületését inspirálta, s legyen ez számunkra egyfajta figyelmeztető jelzés, vagy legalábbis árulkodó művészeti, művészettörténeti jel.
A grafikai eszközhasználatot elutasító, a kizárólagos festői fekete színhasználatra koncentráló rendezés által közönség elé tárt hatalmas kollekció a színhasználat, a festésmód, az előadás, a stílus és természetesen a festői mondandó által determináltan teremti meg a feketeségek fantasztikus gazdagságát és – paradoxon, de igaz ő sokszínuségét.
A modern festészet fekete képeinek ősatyja, Malevics csak néhány évig festette az ősi sötétség, a káosz, a feneketlen, titokzatos mélységek, a lemondások, a szomorúságok, a gyász képeit. Öt évvel később már fehér képeket alkotott, s a színváltás is jelzi, hogy egészen más kifejezések, jelentések és tartalmak, üzenetek foglalkoztatták. Ha a jelenkor magyar festői is ezt az utat választanák, megszabadulhatnának e sötétségekbe és domináns módon elvontságokba burkolózó, borongós világtól, búcsút inthetnének a depressziós mélységeknek, és rövid úton eljuthatnának a légüres térig, az éteri fehérségbe foglalt semmiig. Ám aggodalomra semmi ok: mint tudjuk, amiként a történelem, a festészet sem ismétli sohasem önmagát. Lehet, hogy most a feketék hosszabb uralmára kell berendezkednünk.
Wehner Tibor