A nem túl távoli jövőben a környezetszennyezés már olyan súlyos károkat okozott a természetnek, hogy gyárakban kell előállítani a növényeket. Vezetőink hosszú idő után végre felismerték, hogy nem a Földnek van szüksége az emberre, hanem az emberiségnek a Földre. Kiemelten fontossá vált, hogy az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság fokozatos leépítése miatt elfeledett tudás újra megjelenjen az emberek mindennapjaiban. Iránymutató tevékenységükhöz és a régi-új tudás társadalmi szintű elmélyítéséhez a propaganda eszközeit hívják segítségül. Sorra jelennek meg plakátok és tájékoztató kiadványok az új termelési módszerekről, gépekről, találmányokról, melyeknek célja a természeti egyensúly helyreállítása és megtartása.
A jó termelékenységhez és a magas szintű működéséhez elengedhetetlen, hogy a gyárak a lehető legjobb termőföldekre épüljenek. Technikai vívmányaik ellenére az emberek nehéz és sokszor veszélyes fizikai munkát végeznek. Mindaz, ami a természetben magától értetődően történik, a felgyorsított, ipari körülmények között nagy odafigyelést igényel.
A korábbi, technokrata berendezkedés kudarcát követően az élet pillére újra az ember. Ebben az utópikus világban élik életüket az egykori gyári munkások, éppen úgy, mint amikor vasat öntöttek. A termelés halad, a műszak folyamatos, csak most már a növények jönnek futószalagon.
Az 1950-es években értékes mezőgazdasági területeket vontak ki a termelésből annak érdekében, hogy a vas és acél országa legyünk – így épült meg a Dunai Vasmű és vele együtt Dunaújváros. A kiállításon egy fiktív növénygyár mindennapjainak segítségével vizsgáljuk a néhai erőszakos iparosítás mezőgazdaságra gyakorolt hatásait, a rendszerváltás utáni élet, valamint az ipar és a mezőgazdaság viszonyát.
A két alkotó, Kaszás Tamás grafikái és Alex Martin az elmúlt évtizedben, a Dunai Vasműben készült ipari fotói a témát ábrázolandóan jól kiegészítik egymást, és további gondolkodásra késztetnek. Kaszás agrikultúrával és a posztindusztriális társadalom víziójával foglalkozó munkái mellett Martin alapvetően nem művészi szándékkal készült, valós helyzeteket és munkakörülményeket ábrázoló riportfotói teljesen más olvasatúak. Dunaújvárosi alkotóként mindkettőjüket erősen befolyásolta a város légköre és a valaha egyoldalúan a Dunai Vasműre épült gazdasága, társadalma. A kiállítás címe a jól ismert helyi mondás – Ha él a gyár, él a város – parafrázisa.