Határjárók

2023. január 18. – február 28.
MegnyitóOpening: 2023. január 17. 18:30
MegnyitjaRemarks by: Sirbik Attila

A kiállítás vajdasági, Vajdaságban élő vagy már onnan elszármazott alkotóegyéniségeket szed vadvirágokként csokorba a budapesti Artus Stúdióban. 11 képzőművész felelt művével a kurátori hívószóra, amely a határ komplex jelentésrendszere volt. A sokoldalú téma legkülönbözőbb értelmezéseinek lehetőségét tükrözi az összegyűlt, multimediális anyag. A kiállítók között képviselteti magát két generáció is, akiket többéves ismeretség, barátság köt össze, így nem először állítanak ki együtt. Legtöbbjüket a TAKT (Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor) hozott össze, ahol egymástól tanulva alakult ki bennük a talán mindegyikükre jellemző kritikai, spekulatív alkotói attitűd. Az itt felsorakozott művészek közül többen is együttműködtek más, különböző kisebb, a 2010-es években létrejött csoportosulásokban is, mint például a Ctrl+V vagy a Bácska Senzitive csoport. A kiállítás két kurátora két szomszédos vajdasági faluból származó képzőművész, Sinkovics Ede és Klájó Adrián.

Kiállítók:
Sütő Anna, Lak Róbert, Utcai Dávid, Kis Endre, Soltis Miklós, Újházi Adrienn, Fekete Dénes,
Milinszki Boglárka, Varga Valentin, Palásti Andrea, Klájó Adrián