Igaz ez?

2013. február 22. – március 16.
MegnyitóOpening: 2013. február 21. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Fenyvesi Áron
A kiállítás a dioráma kortárs adaptációinak szentel figyelmet, négy fiatal magyar művész, Icko Dávid, Karácsonyi László, Máriás István – Horror Pista és Szabó Eszter legújabb ill. a kiállításra készülő munkáinak bemutatásával.

A tárlatot egy kollaboratív alkotás egészíti ki, melyben Icko, Karácsonyi és Máriás egy közös intallációval a galéria rejtett tereit fedezi fel és alakítja át.

A médium a 19. századi, daguerre-i diorámából bontakozott ki, mely egy népszerű színházi látványélményként, a fényképezés és a mozgókép megjelenése előtt a világ látványhű leképezésére tett kísérletet.

Az 1930-as évektől egy népszerű adaptációja honosodott meg természettudományi múzeumokban, ahol preparált állatok természeti környezetben való bemutatásának és ezáltal az edukációnak eszközévé vált.

Napjainkban kortárs képzőművészeknél is találkozunk a dioráma eltérő felhasználásával: Jake és Dinos Chapman, Gregory Crewdson, Dominique Gonzalez-Foerster vagy Hiroshi Sugimoto, mint a médium legismertebb protagonistái egyben szemléltetik is, ahogyan a dioráma és kifejezésnyelve változik, elmosva és újraértelmezve korábbi látványtechnikák határait, mint pl. a panoráma, peep-show vagy akár az építészeti modellezés.

A kiállítás címe (Igaz ez?) a dioráma egyik legfontosabb, inherens minőségére és törekvésére utal: korlátozott térben, méretben és időben egy teljes, komplex környezet bemutatására, a valóság teremtésének kísérletére. Mind az életnagyságú, mind a miniatűr diorámáknál érvényesül ez, a médium természetében rejlő totalizáló hatás, illuzionista, lenyűgöző, de egyben megtévesztő minőség, mind a művész, mind a befogadó számára.

A kiállítás célja egyrészről az újra népszerűséget nyerő médium bemutatása négy eltérő művészeti pozíció felmutatásával. A kiállítás ugyanakkor túllép a forma és vizuális hatások kutatásán.

A kiállítás keretében zajló, sokszereplős kollaboratív alkotási folyamat révén is a valóságteremtés hol játékos, hol erőszakos, ám mindenekfelett dialektikus és problematikus aktusára és ezen belül saját, befogadó szerepünkre, a megerősítés vagy megkérdőjelezés szabadságára irányítja a figyelmet.