Jakatics-Szabó Veronika kiállítása

2009. március 26. – augusztus 31.
MegnyitóOpening: 2009. március 25. 17:00
Kortárs verseket alakítok át képregénnyé, amik aktuális kérdéseket feszegetnek. A képregény a mai művészeti életnek egyik fontos műfaja, mely sikeresen egyesíti a szöveget és a képet. A versképregény gondolatát azért érzem érdekesnek, mert párbeszédet hoz létre két művészeti ág: a képzőművészet és az irodalom között.

A versképregény műfaj újszerűsége abban áll, hogy nem kíván meg epikus jelleget, vagyis cselekményt; hiszen a líra kisebb gondolati elemekből áll, amiket egy képzőművész képekké tud formálni. A képregény-jelleg miatt formailag egy-egy vers nem képez egybefüggő szövegtestet, strófákra sem oszlik. Így képkockánként áll külön minden gondolati egység – ezeket tekintem a versképregény építőköveinek.

Ez annak a szemléletnek az eredménye, hogy a vers alapegységeként a sort veszem, ill. a költeményt alkotó legkisebb gondolati egységeket. Ezek a sorok, külön-külön rövidebb befogadnivalót / értelmeznivalót jelentenek a szemlélőnek, szerves egységet képezve a belőlük, vagy még inkább a köréjük alkotott grafikával.

Jelen művet Rónai-Balázs Zoltán kortárs költő új kötetterve inspirálta, aki képregény formában adja ki verseit.

Jakatics-Szabó Veronika