Karmazsin László formatervező művész emlékkiállítása

2000. augusztus 24. – szeptember 8.
MegnyitóOpening: 2000. augusztus 24. 18:00

Karmazsin László ipari formatervező művész 1932-ben született Szegeden. Édesapja földbirtokos volt, ami nem jelentett jó ajánlólevelet a háború utáni években. Ennek következtében középiskoláit Kisújszálláson, Tatán, Budapesten és Kiskunhalason részletekben végezte a származásából fakadó állandó hátrányos megkülönböztetés és folyamatos eltanácsolások közepette. Osztályidegenként tizenkilenc évesen munkaszolgálatra hívták be, így a következő másfél év bányamunkával telt el. Művészi pályáján rokona, Csók István indította el. Így került Jaschik Álmos magánstúdiójába, ahol grafikai tanulmányokat folytatott. Leszerelése után a Pannónia Filmstúdió rajzfilm osztályára szerződött, majd Veszprémben a Közép-Dunántúli Széntrösztnél lett térképész-rajzoló.

1956-ban az Ikarusnál helyezkedett el grafikusként, a tervező részleg esztétíkai csoportjánál. Már a következő évben megkapta első privát megbízását, amit az Ipari Formatervezési Tanács a formatervező szaknévsorba való felvétellel is méltányolt.

1961-től szabadúszó, s mint ilyen az egyik legkeresettebb ipari formatervező. Munkásságát fogászati berendezések, panelműtő, vasúti kocsik, motorvonatok, személyhajók, elektronikus berendezések, rádiók, TV-készülékek fémjelzik.

Munkácsy díjas, két ízben (1981-ben és 1985-ben) nyerte el a formatervezési nívódíjat.

Számos cikk, tanulmány, szakmai értekezés szerzője. Mindig vonzotta a történelem, azon belül is a hadtörténet, a politológia és a társadalomtudomány. Talán ezért döntött úgy, hogy megírja életrajzi ihletésű könyvét, melynek a "Medencefenék" címet adta és halála előtt 2 héttel fejezett be.