Kôtôdések

2010. március 5. – március 16.
MegnyitóOpening: 2010. március 4. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Halász András
Kim Corbisier életképeket fest, a környezetében élő ismeros és ismeretlen embereket figyeli. Lefilmezi, lefotózza őket, majd motázsokat vág össze, hogy az objektív, reális világ eseményeit, dolgait a saját szemszögéből fesse át.

A fiatal művészgeneráció érdeklődése az elmúlt évtizedben határozottan a figurális ábrázolás felé fordult, így nem könnyű feladat újfajta képi konstrukciókat teremteni. A fotóalapú figurális művészi reprezentációk sokasága és környezetünk vizuális telítettsége olyan sűrű közeget jelent, melyben különleges stratégiákat kell folytatni.

Kim stratégiája az állandó mozgás, kalandozás az urbánus környezetben. Mostani kiállítása egyetlen témával foglalkozik, az anya-gyerek, unoka-nagymama kapcsolat bensőséges pillanatait figyeli. Mindig emocionálisan viszonyul képeinek szereplőihez, járókelőit, noha ismeretlenek és ismeretlenek is fognak maradni, soha nem mint közömbös, arctalan tömeget mutatja.

Ábrázolásmódja annyiban hatásos, hogy a szenvtelen dokumentálás technikai eszközével lekapott pillanatokat képes újszerű és sajátos összefüggéseket megragadó képekké formálni.

Afféle városi storyteller, aki ha nem is emlékszik minden részletre, megkapó történeteket tud előadni. Kihagyásos technikája, ami különösen légiessé teszi képeit, most tartalmi jelentést is kap, az anyák eltunésétől félő gyermeki fantáziálás metafórája lesz.

Bognár Tünde