Köztes helyzet

2020. július 29. – augusztus 18.
MegnyitóOpening: 2020. július 28. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)

A munka szláv eredetű szó, eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés.

Nem túlzás azt állítani, hogy az emberiség fejlődése a munkának köszönhetően indult útnak. A munka jellege és hatásfoka a történelem során folyamatosan változott, mivel az ember igyekszik kevesebb fáradsággal létezni, ezért leginkább olyan eszközök előállításával foglalkozik, amelyek a munka testi, fárasztó jellegét csökkentik, vagy megszüntetik. Ezen tendencia legvége az autopoiesis, azaz az önteremtés irányába mutat.

A munkához hasonlóan a véletlen jelensége és annak feljegyzése is egyidős az emberrel. A nem várt egyedi események folyamatának eszkalálódása nagymértékben befolyásolta az emberiség mindenkori előrelépését, modernizációját.

A művészek által végzett munka gyakran még ma is végtelenségig idealizált hivatásként él az emberek képzeletében. Nyilván nem alaptalanul. Nem összehasonlítható ez a típusú tevékenység semelyik egyéb foglalkozással, tevékenységgel. Mint ahogy egészen különleges a művészet és a véletlen összefüggése is. A művészet aspektusából szemügyre véve, talán az egyik legrégebbi lényeges koincidencia, egy kis lyukon átszűrődő fény által létrehozott, camera obscura-jelenség tudatosulása lehetett. A napból érkező fénysugarakat a művész korszakoktól függetlenül munkafolyamatai során hasznosítja, legyen szó akár egy szobor legjobb megvilágításának kiválasztásáról vagy egy médiaművészeti alkotáshoz szükséges led-panelek beépítéséről.

Felsmann István Köztes helyzet című kiállításának középpontjában a Nap és a belőle érkező fénysugarak képalkotó eszközként való felhasználása áll. Az ily módon létrejött “solar printek” és az aprólékos munkával, kis darabokból létrehozott lego-reliefek, eltérő eljárással illetve módszerrel jöttek létre, ennek ellenére összekötik őket a események látszólagos ok nélküli, véletlen együttes előfordulása és a törekvés a tiszta absztrakcióra.