Kreált és talált tájak

2013. augusztus 23. – szeptember 22.
MegnyitóOpening: 2013. augusztus 22. 18:00
KurátorCurator: Kincses Károly
Zavarba ejtő képeket látunk a Manóház régi-új kiállításán. Első rápillantás: erdő, mező, tengerpart, sziklák, sátor a dzsungelban, kötélhíd a kanyon felett. Második rápillantás: hol vannak ezek az ismert, ismeretlen tájak? Harmadik: jól látom? Jól látja. A fotókon parányi, megépített makettek vizionálják a táj képét, s próbálnak a léptékváltással új dimenziókat csempészni a megszokott helyszínekbe. Olyan kreatív módszert választottak, amitől elhisszük nekik, hogy a látvány nem csak megörökíthető, de megteremthető, fel is építhető. A banálissá vált utazási szokásokkal, turistakép-dömpinggel szemben érvényesülhet a saját alkotóképesség, ami új élményt és viszonyt alakíthat ki a kreált táj és az azt felfedező, létrehozó között.

Korábban a Dorottya Galériában és Bécsben a CH-ban volt látható az akkor Ismeretlen tájakon címet viselő sorozat. Most, miközben megmutatjuk ezeket a képeket is, melyek Gyenis Tibor és Illés Barna közös munkái, melléjük rendezzük néhány újabb, a szerzők által külön-külön talált táj képét is. A közös munka feltételezi a hasonló gondolkodást, de ami csak feltételezés a kreált tájak esetén, az bizonyossággá válik a két alkotó által külön útjaikon talált tájak nagyon is egy gondolati körbe tartozása révén.

Bécsben a megnyitón elmondtam egy kis mesét. Így hangzott:
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Óperencián, élt két testvér. Igen szerették egymást, s mindkettő kiváló fényképész lett. Mikor felnőttek, az egyikük nyakába kanyarította a fényképezőgépét és azt mondta édesapjuknak: — Nekiindulok a nagy Valóságnak, s meg sem állok, míg meg nem találom azt a helyet, amelyik a világon a legszebb, azt lefényképezem, s hazahozom édesapám örömére.
Így is tett. Elment, lefényképezte, hazahozta.
A másik testvér azt mondta: — Itthon maradok, magamra zárom a szobám ajtaját, s megcsinálom a legszebb képet édesapámnak.
S lőn. Elkészült ez a kép is.
Az egyik mondta büszkén: — Megtaláltam a legszebb valóságot és csináltam róla egy képet.
A másik így szólt: — Megcsináltam ezt a képet. Ez a valóság!
És mindketten nagyon örültek, éltek, míg meg nem haltak.
Tanulság meg nincsen.

Ez a mese íródik tovább a mostani kiállításon olyképpen, hogy szerepet cseréltek a fiúk, aki otthon maradt, az is elment, aki elment, az meg otthon maradt, így is, úgy is készítettek képeket, de a tanulság persze ugyanaz.

Kincses Károly