Magyar fotóművészet az új évezredben

2013. május 10. – július 28.
MegnyitóOpening: 2013. május 10. 11:00
MegnyitjákRemarks by: Baki Péter, Halász János
KurátorCurator: Baki Péter
Az ezredforduló óta a fotográfia elmélete és gyakorlata is jelentősen megváltozott. Szinte minden képzőművészeti ág használ fotót, s éppen ezért különösen képlékenyek azok a határok, amelyek a fotóművészt, a fotót használó művésztől elválasztják. Milyen hatása van a tömegesen használt digitális technológiának a kortárs fotóművészetre, s egyáltalán kit is nevezhetünk 2013-ban fotóművésznek?

A Magyar Nemzeti Galéria kiállításának célja, hogy bemutassa, miként változott meg a fotográfia az ezredforduló óta; mi történt a magyar fotóművészetben, s az egyetemes folyamatok miként hatottak itthon. Sikerült-e megőrizni a fotó régi rangját és tekintélyét, s beszélhetünk-e még a régi értelemben vett fotóművészetről?

A Magyar fotóművészet az új évezredben című kiállítás a fenti kérdésekre az alkotók egy-egy fotósorozatának bemutatásával kíván válaszolni. A kiállítás olyan, egymástól lényegesen különböző művészek fotósorozataiból válogat, akiknek alkotásaiban a 21. század legfontosabb fotótechnikai, képelméleti problémái fogalmazódnak meg.

A képzőművészet egyik műfajában sem figyelhető meg a médiumok olyan gyors és minőségi változása, mint a fotóművészetben. A képek ugyanakkor a fotóművészet saját műfaji és technikai önvizsgálatán túl egyén és társadalom, múlt és jelen, a természet embertől érintett, vagy érintetlenül hagyott világa, város és civilizáció, személyiség és tömeg kérdéseit is változatos módokon vetik fel.

A beállított kép és a “véletlenszerűen” exponált kép mind nagyon fontos dolgot mond el világunkról, s benne a tárgyakhoz, képekhez és az időhöz való viszonyunkról.

Az illúziókeltően realisztikus, ám mégiscsak apró elemekből modellezett képek sorozata (Szabó Dezső); a nagyon artisztikusan komponált, s már-már szürreális hatású, de valójában minden rendező-művészi beavatkozás nélkül, a lehető legnagyobb tárgyilagossággal készült tájképek (Pecsics Mária); a néptelen utca fényeiben álló és pózoló magányos alakok (Misetics Mátyás); a modern tömegközlekedés áramvonalas járművein szinte vonalkódokká préselődő emberek (Magyar Ádám); vagy a metropoliszok aluljáróiban és plázáiban, a szántóföldeken és lakótelepeken bethlehemező gyerekek csoportja (Korniss Péter) minden valószerűtlenségük ellenére is “objektív” képek, de mégis nagyon kérdésessé teszik a fényképhez fűződő, objektívnek gondolt viszonyunkat.

Fabrícius Anna, Gyenis Tibor és Gerhes Gábor sorozatain a képi történetek látszólag egyszerűen és világosan olvashatóak, mégis zavarba ejtő viszonyokat jelenítenek meg. Esterházy Marcell a műfajok és a technikák változatos használata révén képes a legszemélyesebb dolgairól vallani fotóival. Dezső Tamásnak vagy Péter Ildikónak a klasszikus dokumentarista fotóhoz közel álló munkái nagyon elmélyült és poétikus valóságértelmezésről tanúskodnak.

Valamennyi alkotó munkáin megfigyelhető a valósághoz és a fotó műfajához való kritikus, személyes és intellektuális viszony, ami olykor a manipuláció eszközeit is nagyon változatos módon alkalmazza.

Kortárs fotóművészeink munkáin világosan látható, hogy nem a fotó régi rangját és tekintélyét próbálják megőrizni, hanem új rangot és új minőséget adnak a műfajnak, ezáltal is bizonyítva, hogy van érvényes, más műfajokkal nem helyettesíthető és nagyon is a 21. századi világban élő és arról szóló fotóművészetünk.