Fényképezés során a látvány és a hangulat megragadására tett kísérletet. A sírkövek iránti vonzódása azonban nem csupán azok esztétikai értékéiből adódik, hanem egyúttal a lokális szellem és társadalom történet iránti érdeklődéséről is árulkodik.
Egy interjúban így nyilatkozott sírkő fényképezési szokásairól: „A kuriózumokat, a különösségeket, a mókás ellentmondásokat gyu?jtöttem (..) Rendkívül érdekes sírköveket találtam. És hát hogy születik egy ilyen sírkő? Ebben nagyon nagy szerepe van a megrendelőnek Az igazán érdekeseket valószínűleg nem a sírköves találja ki, hanem a megrendelő. Nagyon végletes ötletek is vannak. Az egyik sírkövön például az állt: »Az életed olyan volt, mint a befejezetlen szimfónia«, és rá is volt faragva a Befejezetlen szimfónia néhány taktusa. Ezt biztos, hogy nem a sírköves találta ki. (..) Az az érzésem, hogy ez a néhány pesti temető ebből a szempontból az egész világon ritkaság lehet.”
Major fényképein keresztül a fővárosi temetők sajátos ikonográfiája és kaotikus heterogenitása elevenedik meg, láthatóvá téve mindazokat az etnográfiai, történelmi és valláskutatási lehetőségeket, amelyeket a temetők hordoznak. Az ilyen lehetőségek láthatóvá tételét bizonyos korokban csak egy művész engedheti meg magának.
Major János az 1960-as években kialakuló magyar neoavantgárd művészközegnek egyik eredeti és nem könnyen besoroltató alakja volt. Munkásságát grafikusként kezdte, elsősorban rézkarcokat készített, mely műfajban technikai- és stíluskísérleteket folytatott.
Az egyik első képzőművész volt a háború utáni magyar művészetben, aki műveiben saját zsidó identitásának problematikájával foglalkozott. A hivatalos kultúrpolitika és környezete nem nagyon tudták mihez kezdjenek erősen provokatív műveivel. A hatóságok pornográfnak és antiszemitának minősítették fontos műveit, ezek kapcsán rendőri figyelmeztetésekben is részesítették.
Az 1970-es években grafikái és fotói mellett szöveg-alapú konceptuális műveket is készített, művésztársakkal közös akciókat is csinált a Balatonboglári kápolna tárlatokon. A hetvenes évek közepén műveinek nagy részét megsemmisítette, és ezután idegállapota tíz évig nem engedte, hogy dolgozzon.
Az 1980-as évek közepétől egy új fejezet kezdődött Major művészetében, ekkortól műveinek nagy részében a groteszk és az erotikus művészeti hagyományokkal kísérletezett. Ezekben is a közerkölcsök provokálására tör, de művészetére egyre inkább a magába fordulás jellemző, magánéletét tematizálja. 2008-ban elhunyt, műtermében hagyva műveinek zömét, életműve feldolgozása folyamatban van.