Maradandó maradék

„Az agyban párhuzamos idők feldolgozása folyik. Ilyen formán olyan jelenségek is értelmezhetőek, amelyeknél az idő folyását visszafelé érzékeljük.”
Detlef Linke: Az Agy

Az elmúlt másfél év végtelenül bizonytalan és ingerszegény állapotában az internet és az online kapcsolattartás mellett a személyes emlékezet jutott a legnagyobb szerephez a túlélés során. A négy fal között jelentéktelenné váló jelent felváltották a múlt önfeledt pillanatai, valamint a jövő rémképei. A lezárások során különböző mértékben, de mindenki számára megtapasztalhatóvá vált az idősíkok rétegzett jelenléte és az a kettősség, meghasonlottság, amely a mindennapi érzékelésünkre és világról alkotott képünkre az enyhítések óta is hatással van.

A Maradandó maradék című kiállítás valós és konstruált terekben, a múlt és a jövő rétegei között ingázik. A kiállított művek egy része a mindennapok mozzanatait, személyes tapasztalásait tárgyi motívumokhoz köthető érzelmi minőségeken és emlékeken keresztül tárja fel. A tárgyak az egyes korok és személyek között közvetítőként működnek, ezáltal a hozzájuk rendelt képzettársítások, érzelmek az egyén számára bármikor előhívhatóak és felidézhetőek.

Az ún. autobiografikus memóriára az egyik legismertebb példa Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének azon pontja, amikor a mesélőben a híres francia sütemény, a Madeleine íze gyermekkori emlékeket hoz felszínre. Érdekes, hogy az illat-indukált emlékek kisgyermekkori, főként 10 éves kor előtti időkre datálhatók és sokkal intenzívebben kerülnek újraélésre mint a fotók és szövegek nyomán előhívott emlékképek.

Az önkéntelen emlékezés folyamata a körülöttünk lévő tárgyak gondos megválasztásával kontrolálható. Egy tárgy financiális értelemben vett, vagy az adott társadalom által meghatározott értéke másodlagos az emlékezetre gyakorolt hatásmechanizmusával szemben.

A téma a maga összetettségéből kifolyólag egy tágabb kontextusban is vizsgálatra kerül az egyes műveken keresztül. Az emlékezet és az észlelés kapcsán a konstruált valóságtól a déja vu és a nosztalgia hétköznapi jelenségein keresztül a Bergsoni időfelfogásig (‘teremtő idő’) számtalan réteg megjelenítésre kerül.

A vírus miatt közel másfél évet csúszó kiállítás mindenkori aktualitását fokozza a világjárvány kollektív tapasztalata, amelyre az emlékezet regiszterein keresztül az egyén-tér-idő viszonyrendszerében a kiállított alkotások indirekt módon reflektálnak. A rendkívüli gyorsasággal alaphelyzetté szilárdult karantén során a tézis, miszerint az állandóság csak látszat és a változás az egyetlen invariáns tényező, az észlelés szintjén teljes mértékben felülírásra került.

A Maradandó maradék a folyamatos információáramlás, fluktuáció ellenére egy „fix” pontot kíván a jelenben kijelölni és mindenki számára hozzáférhetővé tenni.

Kiállítók: Eiter Tamás, Fischer Judit, Gink Sári, Kortmann Járay Katalin, Mendreczky Karina, Mézes Tünde, Molnár Judit Lilla, Murányi Mózes Márton, Szemző Zsófia, Varju Tóth Balázs