Médiumidézők

2017. május 6. – május 26.
MegnyitóOpening: 2017. május 5. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Bordács Andrea
KurátorCurator: Lucza Zsigmond
Míg Greenberg dogmatikusan ragaszkodott a vegytiszta, azaz csak önnön határain belül maradó festészethez, a pop-art művészei már nem törődtek ezekkel a határokkal, és szabadon vándoroltatták alkotásaikat egyik médiumból a másikba, azokat sokszor műveik témájává téve.

Azóta a legkülönfélébb mediális műveletek mindinkább föllazították a hagyományos művészeti ágak közötti határokat, ám egyúttal arra késztették a festészetet, hogy rendre újradefiniálja önmagát, és igazolja hagyományos eszközrendszerét. Így a festészet ma sem oldódott föl az őt körülvevő digitális média tengerében, de beépítette és használja annak látványvilágát, és folyamatos párbeszédet folytat vele.

A Médiumidézők c. kiállítás olyan hazai műveket sorakoztat fel, amelyekben jellemzően megjelenik más – főleg a digitális – médiumok hatása. A néző egyrészről a médiumok során átszűrt valóság esszenciájával találkozik az alkotásokban, másrészről ezek a művek sokszor kifejezetten magukról a médiumokról is szólnak; a közvetítő közeg szereplővé válik bennük.

Kiállító művészek: Benyovszky-Szűcs Domonkos, Braun András, Brückner János, Bullás József, Csurka Eszter, Felsmann István, Gyarmati Zsolt, Győrffy László, Kupcsik Adrián, Lucza Zsigmond, Varga Rita, Zakariás István