Merülő repülők

2013. október 18. – november 30.
MegnyitóOpening: 2013. október 17. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Tillmann J. A.
Baranyai Levente Merülő repülők című sorozatán a már használaton kívüli, repülőgép temetőkbe került gépekre fókuszál. Nagyméretű olaj vásznain, mint előző sorozatian is, a földet monitorozza, elegendő távolságból ahhoz, hogy a választott perspektíva társadalmi, civilizációs, filozófiai összefüggésekre világíthasson rá.

A távoli nézőpont olyan részletek és jelenségek megmutatására képes, melyek túl közelről, „benne-levőként” nem mutatják, nem mutathatják meg magukat. Képei is ezen elv alapján működnek, hiszen közel lépve hozzájuk absztrakt színfoltokká, festék textúrákká esnek szét, míg a megfelelő távolságból szemlélve őket tisztává válnak a rajzolatok, a különleges formák.

A légi felvételek és műholdképek alapján készült „kozmikus böngésző”, a google earth tájkép első ránézésre felfoghatatlan részletességével mutat be egy immár számunkra is lehetséges szemszöget. A vastagon felvitt olaj textúrája a domborzati térkép síkból kiemelkedő rétegeit idézi, de nem törekszik a fotó-realista precizitáshoz.

Korábbi műveinek folytatásaként, Baranyai most a Föld és az azt megfigyelő „szem” közé egy újabb objektumot helyez be, a totális megsemmisítésre váró repülőgépeket. Az ősi emberi vágy, a repülés megvalósítója fémes, hideg kékséggel válik el földszerű környezetétől, a sorba állított gépek különleges mintázatokat, hol keleti szőnyegek hangulatait, hol repülő madarak képeit idézik.

A tereket hol csak egy, hol egy egész tömegnyi gép alakítja, amik bár a mozdulatlanul állnak végállomásukon, mégis a repülés, a mozgás hullámzó tereire, az élet megállíthatatlan körforgására emlékeztetnek.