Nagyon Speciális Örömök

2017. január 31. – március 5.
MegnyitóOpening: 2017. január 30. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Petrányi Zsolt
KurátorCurator: Barkóczi Flóra
Tót Endre Nagyon Speciális Örömök című sorozata egy 1971 és 1976 között létrehozott művészi elképzelés alapján 2015-ben megvalósított mű. A 37 szöveggel társított fotóból és 5, egyenként öt részes fotósorozatból álló „Öröm-darab” a művész 1970-ben indult konceptuális periódusának az egyik legkorábbi, későbbi gyakorlata szempontjából irányjelző alkotása.

A művész 1971-ben, egy konceptuális – szöveget és fotót egymáshoz társító – sorozat létrehozásának szándékával fotó-akciókat dokumentált egy professzionális fotográfus közreműködésével.

Az 1971 és 1976 között több alkalommal fotózott akciókból kisméretű fekete-fehér fotónagyítások készültek, amelyekből több darab konceptuális fotóműként, vagy kollázs-elemként bukkant fel Tót műveiben.

Az eredeti ideának megfelelő formában – kép és a hozzá tartozó szöveg együtt szerepeltetésével – 1976-ban, a sorozat lezárásának évében, három publikációban is megjelent egy-egy válogatás a sorozatból: a Flash Artban, a +-0 (Plus Minus Zero) című belga művészeti magazinban és a Fotóművészet folyóiratban Beke László tanulmányával kísérve.

Tót Endre számára a két nemzetközi és az egy magyarországi publikációban való megjelenés azt jelentette, hogy koncepciója materiális formát öltött, és műve eljutott a közönséghez.

2015-ben, az eredeti negatívok felbukkanása adta az apropóját annak, hogy Tót Endre realizálja korai ideáját, és a sorozat végül teljes egészében, az eredetileg elképzelt formában megvalósulhasson. Jelen kiállításon első alkalommal kerül bemutatásra a teljes széria, Tót Endre sokrétű korabeli művészeti tevékenységének 40 évvel későbbi kiegészítéseként.

Hegedüs Orsolya