Nyitott iroda

Küszöb fesztivál

2018. május 11. – május 25.
MegnyitóOpening: 2018. május 10. 19:00
A Double Chin Corp. egy projekt-alapú, kollaborációkra épülő kiadó. Azzal kísérletezik, hogy egy adott koncepció megvalósításához más és más alkotókat invitál maga mellé, művészeket és nem művészeket egyaránt. Ilyen korábbi projektje az idén megjelent The Spirit of a Place fanzine csomag és a tavaly létrejött Depi fanzine, majd annak kapcsán megvalósult This Side Down című installáció (Supermarket Gallery).

A Küszöb Fesztiválon megrendezésre kerülő Open Office című kiállítást is kifejezetten erre az alkalomra összehívott kollektíva hozza létre. Az open office rendszerben az alkalmazottak egy légterű irodákban dolgoznak egyéni feladataikon. A dolgozók próbálnak úgy lavírozni, hogy ne érezzék feleslegesnek a napi nyolc órás munkaidőt. A helyzetnek vannak érthető előnyei, azonban leginkább az „open” szó ellentétét teljesíti be: másokkal összezárva dolgozunk egy térben, ahol bárki láthatja, ki mit csinál. Ennek ellenére általános jelenség, hogy mindenki az internetbe menekül két mentés között, illetve más szabadidős maszek tevékenységet végez, például ez a bemutatkozó néhány sor is így íródott.

A Küszöb Fesztivál keretében a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában létrehozzuk a számunkra ideális open office-t, ahol az alkotók nincsenek a kiállítótérben, mindössze a munkahelyi prokrasztináció köti össze őket a helyszínnel. A térben kiállított, távolból működtetett irodai nyomtatóra folyamatosan érkeznek a munkahelyi üresjáratokban keletkezett művek a kollektíva tagjaitól. Az összegyűlt nyomtatott alkotások sorsáról a látogatók dönthetnek, akik az installációt közelebbről felfedezve egy választás elé kerülnek.

Alkotók: Csató Csenge, Déri Ákos, Horváth R. Gideon, Janoch Lívia, Juhász Katinka, Mile Szandra, M. Kállai Kata, Pálhegyi Flóra, Szepesi Dániel, Szigeti Árpád