Visszatérő témám, médiumom a saját test illetve arc, de ez nem feltétlenül nőművészeti gender megközelítésű testkép, inkább valami megfoghatatlan, határtalan, összemosódott, férfi-női, emberi-állati lények… Torz tükrök, üvegtéglák által megtört testek… Elfolyó, osztódni vágyó, de arra nehezen képes, vagy egyáltalán képtelen teremtmények… Valami megszakadt, többé nem fejlődött, és jött a lidércnyomás… Ami lesújtó és felszabadító volt egyszerre.
Verebics Ágnes
Verebics Ágnes számára kitüntetett művészeti problémát jelent a női test ábrázolása, amelyhez a fő motívumot a saját test és az önarckép szolgáltatja. A testkép nála nemcsak a női identitás meghatározására szolgál, hanem a saját Én leírására is. Így volt ez a Szőrös nők című sorozatában éppúgy, mint a test animalitását, a női és az állati minőségek közötti átjárást felmutató vagy a vad szexualitást – nem a férfi dominanciáját, hanem a nő ragadozóvoltát – kifejező műveknél. A megkínzottság, a torzulás, az átalakulás a korábbi sorozatokban is fontos szerepet játszott. A legújabb festményeken és objekteken mindehhez hozzáadódik egy új jelenség: a széthasadás jelensége. Az Én immár nem önmagával azonos entitás, hanem valamiféle heteronóm, szétfolyó állapot, amely szüntelenül osztódásra, megsokszorozódásra törekszik, ám azt képtelen végrehajtani. Ez a feszültség még erőteljesebb megkínzottsághoz vezet – legalábbis ezt reprezentálják a széthasadt, lidérces, önmaga kívülségét is felmutató testképek.
Széplaky Gerda