Párhuzamok szintaxisa

2013. június 6. – szeptember 6.
MegnyitóOpening: 2013. június 5. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Szalai Borbála
Tanja Koljonen, Szörényi Beatrix és Szász György közös kiállítása egy olyan válogatás, amely a három művész alkotói gondolkodásának közös területére, a nyelvi és vizuális rendszer találkozására összpontosít. Ez a két világ nem létezhet egymás nélkül, de az is igaz, hogy egymás ellentmondásai is egyben – lényegi különbözőségük miatt egyik sem definiálható a másik eszköztárával.

Mindhárom művész kiállított alkotásai a falfelülettel játszva szólítják meg a látogatót. Tanja Koljonen assemblage-felvételei, Szörényi Beatrix rajz és objekt kombinációi, Szász György falhoz illesztett, de a galéria terébe is benyúló háromdimenziós építészeti elemei taglalják a fal és a falak által körülhatárolt tér kapcsolatát.

A művész és művészettörténész végzettségű Szász György munkáiban nem véletlenül van jelen a szobrászati törvények ismerete és tisztelete, még akkor is, ha ez a tisztelet éppen a törvények megszegését eredményezik.

Konceptuális indíttatású műveivel Szörényi Beatrix a kép és szöveg egymásra hatását, s így a jelentések átváltoztatásának problematikáját feszegeti. Munkáiban a kitakarással – maszkolással – elérhető változtatásokat vizsgálja, például egy épületfotón egy másik lap hiányzó (negatív) részei jelennek meg pozitív formaként.

Hasonlóan Szörényi munkáihoz, Tanja Koljonen alkotásaiban is felmerül a szöveg és kép korrelatív kapcsolata, illetve a kivonás vagy a letakarás gesztusa. Egyes művei egyfajta fordított kollázsok, ahol nem egy síkra illeszt különböző motívumokat, hanem kivágással eltávolítja a szöveg egyes részeit, azaz kivon a síkból bizonyos elemeket.