Rövid ima

2009. május 10. – szeptember 20.
MegnyitóOpening: 2009. május 9. 11:30
MegnyitjaRemarks by: Bán Zsófia
Eperjesi Ágnes színtani nyomozásának eredményeit három intézmény összefogásában egy kiállítás-sorozaton mutatja be. A sorozat három különbözô helyszínen valósul meg, mindenhol új művek láthatók. Mindegyik kiállítás más-más szempont szerint járja körül a színnyomozás közben felmerült kérdéseket. E problémák azonban mindhárom esetben új távlatot kapnak, átlényegülnek, és új kontextusokat hívnak elô. A munkák a három helyszín között a test-szellem-lélek olvasatának megfelelôen oszlanak el.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban a nézők interaktív fényinstallációt és videóanimációt láthatnak. A Rövid ima című munka az elsötétített Díszteremben kap helyet; a vetített szövegek a látogatók közreműködésével válnak olvashatóvá. Ahogy a néző végigsétál a két projektorból egymásra vetített betűk olvashatatlan mondatcsíkja előtt, akaratlanul is kitakarja hol az egyik hol a másik vetítő fénysugarát. Így áll össze számára a szöveg értelmes mondattá. A látogató a kiállítási térben nemcsak a mondat üzenetét veheti magára, hanem a megfigyelt és megfigyelő viszonyán és saját aktív szerepén is elgondolkodhat.

A komplementaritás problémáját a videóanimáció járja körül. A sorok betűi egymás komplementer színeiből állnak. A komplementer színek neutrális szürkére egészítik ki egymást, ami különösnek hat, hiszen két ragyogó, élénk szín találkozik. A valóság két arca jelenik meg a komplementer színekben, ugyanannak a dolognak egyik és másik oldala. A szürke, ez a közömbös szín, a színek teljes körét gyűjti magába, hogy aztán utat engedjen nekik, hogy láthatóvá váljanak.

A fény- és videóinstallációk a megfigyelés aktusát és az interpretáció első lépéseit modellezik.