Ellenfény, folklorisztikus
téma, gyöngyösbokrétás derű, tükörfényezett
nagyítások, pályadíjak garmada, a magyar fotográfia
legfényesebben ragyogó időszaka. . . Elintézhetnénk
ezzel a néhány szóval is. Ha így van, miért
kell akkor egy egész kiállítást szentelni neki,
könyvet írni róla?
Miért is? Mert kérdések tucatjait vetette és veti
fel, s hagyja mindmáig félig vagy egészen megválaszolatlanul.
Még annyit sem tudunk erről a dologról, hogy pontos, a
lényeget megvilágító kérdéseket tehessünk
fel egy minket, magyar fotográfusokat olyannyira érdeklő
problémakörről. Ilyeneket például:
Valóban ez volt a magyar fényképezés aranykora?
Vagy ellenkezőleg: itt érhető-e tetten saját mértéktelerl
provincializmusunk?
Valódi ellentét feszült-e a kor két meghatározó
stílusa, a magyaros és a szociofotó között, vagy
vannak átjárások?
Mit, honnan, miből vett át, mi az, ami originális benne?
Mennyiben kötődött a kor politikai elvárásaihoz,
volt-e közös az irodalommal, a képzőművészetek
más területeivel?
Kik, milyen fotókat és hová küldtek ez időben,
mit nyertek, s mi volt a rangjuk, értékük e díjaknak?
A külföld ugyanazt gondolja erről, mint mi? Mi volt ezidőtájt
a világban uralkodó fotó stílus? Tud-e a magyaros
stílusról egyáltalán valaki a határainkon
túl, érdekli-e ez az egyetemes fotográfia papjait és
papnőit, vagy sem? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? És
persze igen. Magyar vagy magyaros stílus, netalántán magyar(osch)?
A honi fényképezésben ez olyanféle kérdés,
mint volt a homo usion vagy homo iusion, Hogyan és miért mentődött
át a magyaros stílus formakincse, technikája, szemléletmódja
egy erősen jobboldali, konzervatív politikai rendszerből
egy szovjet típusú szocializmusba? És utolsó (előtti)
kérdésként: miért van az, hogy még mindig
alkalmas témát jelent a magyaros stílus arra, hogy két
fényképész, vagy azzal foglalkozó jól egymásnak
essen? Miért lett és lehet máíg ideológiai
sőt politikai küzdelmek kiváltója?
Van-e használható, továbbvihető üzenete a ma
fotográfusai felé, vagy tegyük az egészet vitrinbe
és mutogassuk, mint korosodó sportoló hajdanvolt győzelmeiért
kapott serlegeit? Talán ennyi is elég annak illusztrálására,
hogy ez a viszonylag rövidke periódus érdemesnek mutatkozzék
arra, hogy foglalkozzunk vele, Már csak azért is, mert a honi
fényképművészet olyan reprezentánsai fémjelzik,
mint Balogh Rudolf, Vadas Ernő, Szöllősy Kálmán,
Kerny István, Dulovits Jenő, Haller Frigyes, Angelo, Haranghy
György, Járai Rudolf és még vagy két tucat
jeles alkotó.
A Magyar Fotográfiai Múzeum kiállítása és a közeljövőben megjelenő könyv a stílus legkiválóbb alkotóinak főműveivel próbál meg egyfajta számvetést készíteni a múlt század húszas éveinek kezdetétől mintegy harminc-harmincöt évet átfogó időszakról, Kérdéseket fogalmazunk meg, amelyekre próbálunk válaszolni is, de a többit az olvasókra, a kiállítás látogatóira bízzuk.
Kincses Károly