Space Art

2005. március 17. – március 30.
MegnyitóOpening: 2005. március 16. 17:30
MegnyitjaRemarks by: Peternák Miklós
„A huszadik század meghatározó teljesítménye az űrkorszak megszületése. Az emberiség a történelemben először megszabadult a gravitációtól, más égitestekre lépett és az űrben létrehozta az első előretolt állásait.” (Roger Malina).

Magyarországon első alkalommal valósul meg egy kiállítást és egy workshopot is magában foglaló nemzetközi space art esemény, amely a 2005 márciusában, a Magyar Űrkutatási Hivatal közreműködésével megrendezésre kerülő „Az űr hatása a társadalomra: kulturális szempontok” című IAA (International Academy of Astronautics) konferenciához kapcsolódik.

A művészet és a művészek jelentős szerepet játszottak és játszanak ma is az űr felfedezésében. A filmkészítők, performance-művészek, szobrászok, médiaművészek mind-mind hozzájárulnak az „űrművészet” alakításához. A számos konnotációt tartalmazó kifejezést még az érintettek többféleképpen definiálják. Roger Malina csillagász, a Leonardo című tudományos folyóirat vezető szerkesztője a következőképpen határozza meg az „űrművészet” fogalmát:
1. Az űr felfedezése révén született új érzékelési tapasztalatokra építő művészet. Az űrfelvételek új tájak megismerését teszik lehetővé.
2. Az űr megismerésére építő, új pszichológiai és filozófiai elképzeléseket láttató/bemutató művészet
3. Művészet az űrben – a Földről nézve
4. Művészet a Földön – az űrből nézve
5. Művészet az űrben – az űrből nézve
6. Alkalmazott művészetek, mint például űr-építészet, -belsőépítészet és -bútortervezés
7. Olyan művészet, amely az űrrel kapcsolatos kutatások során kifejlesztett új technológiákat és anyagokat használja.

Zics Brigitta műve egy interaktív hálózati installáció, mely a látogató arcáról valamint az Internetről egyidejűleg gyűjtött adatoknak a kombinációja segítségével egy személyes, virtuális tükörképet vetít a vászonra, mely a valós tükörkép fizika jelenlétéhez hasonlóan viselkedik: a látogató mozgása szerint változtatja helyét, méretét, tulajdonságát. Az egyes látogatók közös tükör-reprezentációi egymással is interakcióba lépnek. A „tükörkép” addig aktív és változtatható. amíg a látogató az installáció adatterében tartózkodik, távoztával a kép mint lenyomat marad és mozog tovább más reprezentánsokkal együtt. A korábbi nézők tükörképei akkor tűnnek el véglegesen, ha új látogatók képei jelennek meg a vásznon.
http://www.zics.net/mirror_space

Kupcsik Adrián és Vécsei Júlia Environmash című interaktív kompjúter-installációja a hangkeverő muködésén alapul, itt azonban nem elsősorban hangsávok úsznak egymásba, hanem képi motívumok, melyeket a nekik megfelelő hangok kísérnek. Különböző helyszínek, terek elemei – úgymint űr, föld, természet, város, absztrakt motívumok – jelennek meg a zenei kompozíciók analógiájára. Egy-egy kompozíción belül minden hangsávnak más képi elem felel meg, a tájkép esetében így például fák, bokrok, virágok, felhők; a városi kompozíciónál épületek, autók, parkok stb. Amikor a látogató megváltoztat egy elemet, annak megfelelően alakul a környezet és annak „hangzása” is. Az „environmash” elnevezés az angol környezet, és a szintén angol keverék, pép, krumplipüré szavak összevonásából ered.

Ravasz András projektje földönkívüli művészet azonosítására törekszik, Magyar Gergely filmje „A space-ben valaki vár”, egy kertjében UFO leszállóhelyet építő férfi portréja. Látható Barcs Miklós Égi rovara, Lengyel András űr-művei mellett a hazai képzőművészetnek az űrkutatás, a csillagászat és az asztrofizika tudományával foglalkozó alkotásai. Gerber Pál, Kicsiny Balázs, Gerhes Gábor, Nagy Gábor György, Lendvai Ádám munkáival együtt bemutatjuk Jean Luc Soret „Open Sky” és „Gravitation off !” című videóját a kiállításon.

A Leonardo/Olats és az OURS Foundation and the International Academy for Astronautics 1997 óta rendszeresen szervez az űr és a művészet kapcsolatával foglalkozó egynapos workshopokat, amelyek sorában a nyolcadik a Millenárison lesz március 16-án.
http://www.olats.org/setF3.html
http://www.spaceart.net/definition.php