Szalai Tibor (1958-1998) életműkiállítása két helyszínen

2001. március 14. – április 22.
MegnyitóOpening: 2001. március 13. 18:00

Szalai Tibor, nemzedékének egyik legtehetségesebb alkotója, 1998 októberében hunyt el. Korai halála által rövidre szabott pályafutása során rendkívül sokoldalú művészi munkásságot folytatott, amely felöleli az építészet, a képzőművészet, a díszlettervezés, a grafika és a fotóművészet területét, jellemzője mindvégig az eszközökkel, anyagokkal és műfajokkal való szabad kísérletezés. Korán, egyetemi évei (1977-98) alatt kezdi művészeti tevékenységét Fénykalligráfiák, majd Arckollázsok című egyéni hangvételű, szuggesztív fotósorozatával, a XX. század végi portré és emberkép megalkotásának lehetőségeit kutatva, valamint a Kotsis Istvánnal, Salamin Ferenccel és Vincze Lászlóval, építészkari diáktársaival együtt alapított Brettschneider-csoporttal a műegyetemi Bercsényi Kollégiumban megvalósított koncertjeivel és performance-aival. A nyolcvanas évek közepétől készíti papírinstallációit, ezek hozzák meg számára a nemzetközi elismerést. 1988-ban a Velencei Biennálén szerepel, valamint világszerte (Amszterdam, Bécs, Bréma, Graz, Stockholm, Sydney, Ulm, Velence) számos nemzetközi kiállítás résztvevője ezekben az években. A BSCH architektura című papírinstalláció vagy papírszobor Szalai legeredetibb műtípusa, sorozatuk szinte egyazon téma – ránk omlott kultúránk romjai – ismételt feldolgozása, a káosz vállalása, az öntörvényű, absztrakt építészet kísérlete (György Péter), amelyben a magyar és külföldi kortársak is az invenciót, az egyszerre monumentális és mégis törékeny építményt, s nem utolsósorban a helyszíni megvalósítást, a rögtönzést csodálták. A két darab kivételével szinte teljesen megsemmisült papírinstallációkat kiállításaink Szalai saját fotói és tablói segítségével mutatják be. Építészként a BUVÁTI után Makovecz Imre irodájában, a MAKONÁ-ban dolgozik, megvalósult családi házai, a Makoveczcel közösen tervezett kakasdi Faluháza tanúsítják posztmodernizmusának eredetiségét és biztos építészeti formálását. Kiállításaink különlegessége a Szalai grafikai életművét bemutató majd ezer, sokkoló hatású, szürrealista rajzi lap, amelyek először tárják a közönség elé ilyen teljességgel a művész másfél évtizeden át, megszállottan művelt műfaját.