„Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csakis ők tudják megváltoztatni.” Margaret Mead
Egy radikális életmód kísérletet vizsgálva szeretnék korunk két égetően fontossá váló problémájáról – ember és természet törékeny viszonyáról és a közösségek fontosságáról gondolkodni. Ökoközösségeket elsősorban városokból kiköltöző értelmiségiek alakítanak. Életmódváltásukat nem gazdasági érdekek motiválják, sokkal inkább a körülöttünk zajló negatív folyamatokra adott válaszreakció ez. Az egymástól elidegenedett, egészségtelenül túlfogyasztó, a környezetet és az emberi lelket egyaránt kizsigerelő világban ők összetartó közösségben képzelik el jövőjüket. Koncepciójuk alapja a lokalitás. Helyben szeretnének élni, megélni, kereskedni és kikapcsolódni. Elvetik a fogyasztói társadalom felgyorsult időfelfogását, és azt a nézetet, miszerint a növekedés minden esetben fejlődést is jelent.
Kis léptékű, lassabb, önellátásra törekvő, hosszútávon fenntartható és közösségi alapú élet mellett kötelezik el magukat. A természetes folyamatok, körforgások részének tekintik magukat. Vegyszermentesen gazdálkodnak, természetbarát technológiákat alkalmaznak építészetükben és hulladékkezelésükben, és takarékoskodnak a természeti erőforrásokkal. Helyi növény és állatfajtákkal a tájba illeszkedő művelési módokat alkalmaznak, felelevenítik a kismesterségeket. Ismerik területeik adottságait – a fizikai környezetet és az ott élő emberek együttműködését, szükségleteit is. Tevékenységeikben több tíz évre terveznek előre.
A magyarországi ökofalvakban élők lélekszáma jelenleg néhány száz fő. Nem domináns része ez a magyar társadalomnak, bemutatásuk, azt gondolom, mégis fontos. Nehézségeik barométerei a vidék nehézségeinek (gazdasági források, helyben megélhetés) is. Emellett fontos megemlíteni az ökoközösségek proaktivitását: nem csak megfogalmazzák a társadalmi problémákat, hanem a gyakorlatban is képesek megvalósítani jobbító terveiket; kézzelfogható példákat kínálnak. Eredményeik hasznosak lehetnek a társadalom egésze számára is. A kiköltözők között sok az agrármérnök, ökológus, biológus, botanikus, informatikus, közgazdász, pszichológus, és több művészember is erősíti a közösségeket. Reflexivitásukkal, társadalomkritikájukkal, alternatív megoldásokra nyitott szemléletükkel képesek a folytonos megújulásra. Ezek a közösségek is folyamatosan változnak, a gyakorlat közben tanulják új életformájukat.
Vannak újonnan beköltözők és távozók is.
Az elmúlt körülbelül egy évben három dunántúli kisközösségbe látogattam el: Nagyszékelybe, Nyimbe és Krisna-völgybe. Fényképeztem faültetéseken, permakultúrás tervezői képzéseken, kályhaépítő műhelyen, az ökologikus életmód-alternatívára törekvők találkozóján. Megörökítettem a külföldről érkező önkénteseket, a közösségi tagok egy-egy hétköznapját, vagy éppen egy szalmabála ház építésének fázisait.
A mindennapok mellett az ünnepeikre is barátként várnak el: a Nyimi Öko Közösséggel búcsúztattam az óévet, és köszöntöttem az újat.