Szemadám

2016. december 7. – 2017. január 8.
MegnyitóOpening: 2016. december 6. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Sturcz János
Szemadám György művészi attitűdjének két alappillére az intenzív kapcsolat az organikus jelenségekkel – az élőlényekkel, a természettel, és elsősorban a madarakkal –, valamint viszonya az időhöz.

Múlthoz való viszonyulása részben a kollektív emlékezetből merít, a múltbeli történések és művészeti folyamatok örökségének egyetemes tanulságait összegzi, részben a történelemhez, a történelmi eseményekhez, a művészet történetéhez való személyes kapcsolódási pontoknak, eseményeknek, színtereknek, illetve az egyetemes örökségnek a szubjektív lenyomatait jeleníti meg.

Az 1969 óta folyamatosan kiállító Szemadám György az 1960-as évek végén csoporttá szerveződő, magukat önerejükből felküzdő avantgárd fiatalok egyik vezető egyéniségévé vált. Az 1970-es évek első felében több happening és performance résztvevője, szervezője volt.

Az 1980-as évek második felétől kifejezésmódja klasszicizálódik, figurálissá válik, és festési módszerét az aprólékosság, a kidolgozottság, az erős kontúrok jellemzik, miközben részben megmarad korábbi tematikáinál.

Képein egy-egy idea tárgyiasul a festői jelek kapcsolódásában, s ezek a gondolatok hol kivitelezésükben jelentkeznek rendkívül kimunkáltan, hol technikai kérdésekre fókuszálnak, hol emberi problémákat feszegetnek.

Szemadám György eredetileg ornitológus, madarakkal foglalkozó tudós szeretett volna lenni; képeinek kezdetektől fogva napjainkig egyik legjellegzetesebb témája a madár.

Madarai közvetítők: szellemi átjárók, spirituális kapuk küldöttei. Megnyitják, sőt eltörlik a határokat hétköznapi és transzcendens, profán és szakrális, e világi és túlvilági, földi és égi, véges és határtalan, szabadság és bezártság között. Képeinek közvetítő jellegét tovább erősíti, hogy a keretek egyre inkább a képek szerves részeivé válnak.

Szemadám György térben és időben hatalmas távokat tesz meg művészetében. Önfeledten bolyong, kalandozik a valós és képzeletbeli tájakon. Legtöbbször a madarakkal szárnyal – múltból felderengő, távoli korok és eljövendő idők között, messzi idegenben és itthoni tájakon, legyőzve tér és idő korlátait.