The Party

2003. március 19. – április 25.
MegnyitóOpening: 2003. március 18. 18:00

The Party – remix

A Party képein látható embereket a valóságos életben nem ismertem közelebbről, de a képi valóságukban mégis nagyon kedvesek számomra. Bizonyára megöregedtek már, hiszen csaknem negyedszázaddal ezelőtt kerültek a csípőmagasságban vaktában csattogó fényképezőgépem látószögébe a párizsi éjszakákban, vagy a városháza termeiben. Igaz, ennek kicsit ellentmondani látszik, hogy némelyikük talán sohasem járt a Hotel de Ville-ben… De ne rontsuk el a galériabeli pezsgőzés élvezetét, hiszen negyedszázadnyit fiatalodva és megszépülve, korabeli eleganciával jelennek meg itt és most, egy laza techno-party vendégeiként. Buli van a Vintage-ban…
Bizonyára én is öregszem már, hiszen idők és terek ugyanúgy csúsznak össze a nagyító- és számítógépemben, ahogy az emlékezet és a fantázia képei a szubjektum sötétkamrájában.
Tudom, ami megtörténhet, az meg is történik. A mesék és történetek pedig örök időktől fogva jelen vannak, csak a szereplők és a mesélők cserélődnek, csak a megjelenítés módja változik folyton-folyvást, de a tanulság szinte mindig ugyanaz. Az újabb és újabb nemzedékek azonban mindig a legkorszerűbb technikával mentik meg az utánuk következőknek a meséiket, történeteiket és titkaikat. Az új nemzedékeket persze – a még újabb trendek, médiumok és technológiák révületében – sohasem érdeklik a lejárt divatok, a tegnapi emberek és történeteik, így sohasem ismerik fel az éppen letűnt korok tanulságait. Görcsösen ragaszkodnak viszont azokhoz a képekhez és képi technológiákhoz, melyeken keresztül maguk is kapcsolatot teremthettek a látható világgal. A különböző időkben lezajló események megértésének kulcsa tehát nem kizárólagosan a történésben, hanem a létezésünk mindenkori mediális környezetében, az időről időre változó, a mindennapokat átszövő technológiában van elrejtve és kódolva.
A valóság történéseinek fényében persze a technológiák lényegtelen zajnak tűnnek, e “zaj” azonban kötőszövete is a létezésnek és a kommunikációnak. Ez a mediális zaj, a technológiák hideg lehelete az, amely elfedni látszik az örök emberi történeteinket. A technológiák működésének sajátosságait jobban megismerve azonban a valósággal még közvetlenebb kapcsolatot teremthetünk, a valóságot közvetítő médiumok és technológiák tulajdonságainak leleplezése pedig egyúttal a valóság leleplezése is… Mert a technológiáknak és a mediális zajnak, mint közegnek, önmagában is van információtartalma, sőt, a fotó egyre kevésbé számonkérhető hitelessége is a mindenkori képi technológiáknak van alárendelve. Nemcsak a narratívákat kell tehát megvizsgálnunk, amikor kapcsolatot keresünk a jelennel vagy a múlttal, hanem e narratívákat leképező, megjelenítő és továbbító médiumokat és technológiákat is.
Nem hagynak békén egykori modelljeim sem. A néhai dokumentarista fényképekben rögzített létezésükkel törnek rám nap nap után, hogy újra és újra rákérdezzenek képi létük és ábrázolásuk valóságára, hitelességére. Arra a valóságra, amelynek meg- és átélését egykor oly hűséggel látszott szolgálni a fényképezőgép. A világ azonban naponta kicserélődik körülöttünk, naponta át- és felülírva a képi metaforák jelentését is. Semmi sem állandóbb tehát, mint e változás folytonossága, a valóság újból és újból történő rendíthetetlen elmentése vagy felülírása. Mi más ez, mint az idő folyamatos darabokra szaggatása?
Kiszabadítottam hát a képeim ezüstszemcséinek vegyi börtönébe zárt néhai modelljeimet, és szárnyaló pixelekbe lényegített létüket, színüket és szépségüket új fájlokba mentettem el. Az újabb és újabb képek valóságát immár a változás metaforái lengik körül, hiszen a képi valóság mindenkori illúziója sem más, mint metaforák szövevénye… A valóság igazi képe azonban a médiumok és technológiák rabja és kiszolgáltatottja marad örökre. /J.A./