Új rend

2013. október 31. – december 8.
MegnyitóOpening: 2013. október 30. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Mélyi József
„Az ellenség a népek barátja” – Umberto Eco

Gerhes Gábor legújabb műveit bemutató önálló kiállításán néhány olyan képzeletbeli titkos társaság működésébe vezeti be a látogatókat, melyek tagjaira egyszerre süthető rá az illuminátus, a szabadkőműves, a jezsuita, a kommunista, a terrorista vagy a földönkívüli bélyeg.

A művész saját rekonstrukciós módszertanát és az összeesküvés-elméletek retorikáját követve fényképeken, emléktárgyakon, és trófeákon keresztül mutatja be, hogy valóban létezhetnek országokon átívelő, kormányok felett álló, a gazdaságot markukban tartani akaró, világméretű titkos társaságok, melyek valódi célja, hogy megkaparintsák az egész világ feletti szellemi és gazdasági uralmat, valamint gyarmattá változtassanak mindent és rabszolgájukká tegyenek mindenkit.

Gerhes kiállítása azonban valójában az emberiség igazi ős-szenvedélyéről, a gyűlöletről szól: az embernek mindig szüksége van valakire, akit gyűlölhet, hogy ezzel magyarázatot találjon a világgal szemben érzett zavarára, létezésének kétségbeesett kisszerűségére, vagy éppen kiszolgáltatottságának nyomorúságára.

Az Új rend valójában a gyűlölet, az erőszak és a leigázás dicsőségének rendje. A zord és talányos, ám olykor mégis transzcendens kiállításon Gerhes művei az egyén és a mindenkori hatalom viszonyát firtatják.