Változatok azonos tónusú színkörre

2009. december 10. – 2010. január 8.
MegnyitóOpening: 2009. december 9. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Radák Eszter
A színkör felépítésének sémája, a lényegét tekintve a következő: az etalonnak kinevezett vörös középértéktől kiindulva, először egy tisztán fehérrel kevert sorral, a lilákon, a kékeken és a türkizeken át igyekszem eljutni a tüzes zöldekig úgy, hogy a különböző színértékek, amennyire lehetséges, egymással azonos tónusúak legyenek, illetve az egymástól való távolságuk is harmonikus legyen.

Ezek után ugyanazokat a kiinduló pigmenteket ezúttal sárgával keverem, s így haladok fokozatosan vissza, a zöldektől a kiinduló vörösig, ahol körbe ér a színsor.

A színekkel való kísérletezés ezúttal tehát önmagáért érdekelt, csak később kezdett el foglalkoztatni, hogy mit lehet kezdeni vele, hogy miképpen rakom majd fel az elkészített színeket a vászonra.

Losonczy István