Visszapillantás

Válogatás a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményének ritkán látható darabjaiból

2013. április 11. – május 3.
MegnyitóOpening: 2013. április 10. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Deák Nóra
A Kortárs Művészeti Intézet gyűjteménye két részből áll. Az 1990-es évek közepén kibontakozó gyűjtési koncepció a kortárs művészetben kirajzolódó tendenciákat követte és elsősorban az akkor bemutatkozó fiatal művészgenerációk alkotásaira koncentrált. Ugyanakkor művészektől érkezett ajándékként, vagy az Uitz Terem előző időszakaiból örökölve, illetve későbbi vásárlások útján is kerültek alkotások a kollekcióba az idősebb generációktól.

A Kortárs Művészeti Intézet következő tárlata e ritkán látható, szükségszerűen heterogén műtárgycsoportot tárja a közönség elé. A művészet történetének korábbi időszakaira visszapillantva már látható, hogy a gyűjtemény birtokában lévő, az 1970-es, 80-as és 90-es években készült, jelentős alkotóktól származó remekművek milyen tradíciókban gyökereznek, illetve milyen későbbi művészeti fejleményeket határoznak meg.

A kiállításon szereplő alkotók: Birkás István, Bukta Imre, El Kazovszkij, Ézsaiás István, feLugossy László, Friedrich Ferenc, Gémes Péter, Gerzson Pál, Klimó Károly, ifj. Koffán Károly, Konkoly Gyula, Kopasz Tamás, Lovas Ilona, Pauer Gyula, St.Auby Tamás, Tölg-Molnár Zoltán.