Zóna

Az Élesdi Művésztelep elmúlt öt éve

2013. január 20. – április 7.
MegnyitóOpening: 2013. január 19. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Dragomán György
KurátorCurator: Hornyik Sándor
A romániai Aleşd (Élesd) városában tízegynéhány, részben erdélyi származású, magyar képzőművész a rendszerváltás után tíz évvel létrehozott egy művésztelepet. Közülük öten (Balázs Imre Barna, Bodoni Zsolt, Herman Levente, Incze Mózes és Szász Sándor) a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum hallgatói voltak, majd a budapesti Képzőművészeti Egyetemen folytatták tanulmányaikat.

A művésztelep tagjai 1997 óta minden évben egy hónapos workshopot tartanak Élesden. Több kiállításuk is volt Magyarországon, Erdélyben és külföldön egyaránt, a társaságból pedig jó néhányan nemzetközi szinten is elismert művészekké váltak. Eddigi legnagyobb közös tárlatukat 2007-ben rendezték meg a budapesti Ernst Múzeumban a művésztelep megalakulásának tizedik évfordulóján.

A csoport alkotói számára fontos szerepet játszik a táj, illetve az identitásukat formáló környezet, legyen az Marosvásárhely, Budapest, vagy akár Élesd. A kiállítás főcíme, a Zóna is éppen a táj és a hely, az identitás és a művészi egyéniség összefonódását jelzi.

A Zóna persze nem az Élesdi Művésztelep, és nem is Aleşd városa, de még csak nem is a volt keleti blokk. Ám mindegyik geopolitikai fogalomban ott van valami a Zónából, Andrej Tarkovszkij Sztalker és Gothár Péter A részleg című filmjéből vagy Bodor Ádám Sinistra körzet című regényéből. Az irodalmi, a filmművészeti és a képzőművészeti alkotásokat szintén inspirálja a hely – a hetvenes évek Szovjetuniója, a nyolcvanas évek Romániája és a kilencvenes évek Magyarországa.

A tárlat kurátora, Hornyik Sándor koncepciója alapján a művészek a kiállítótérben egy-egy olyan személyes tárgyat is elhelyeztek, amely valamilyen konkrét helyhez kötődik az életükben, míg a hozzájuk tartozó kommentárok képet adnak arról, hogyan látják az alkotók a világot, milyen értékek iránt elkötelezettek, miben hisznek.

Tarkovszkij Sztalkerének az alapkérdése is a hit (de nem feltétlenül a vallásos), tehát az, hogy a Zóna emberei miként használják fel magát a Zónát, annak konkrét helyszínét és tárgyait, valamint az azt övező legendákat és hiedelmeket arra, hogy élhetővé és elviselhetővé tegyék saját, kietlen világukat. Azt a szubjektív világot, amely egy másik fénytörésben maga is csodálatosan komplex, hiszen rengeteg nép, kultúra, vallás és ideológia töredékeiből áll össze, akár Ukrajnában, Erdélyben, vagy az Alföldön lel otthonra.

A tárlat ideje alatt folytatódik a MODEM tematikus filmklubja. Az ingyenes vetítések ezúttal is kéthetente kedden este lesznek a III. emeleti multimédia-teremben. A kiállítótérben pedig a Zóna művészei közül többen tartanak tárlatvezetést. A sort Ferenczy Zsolt nyitja – a festőművész január 31-én 18 órától kalauzolja végig az érdeklődőket a kiállításon.

Az Élesdi Művésztelep elmúlt öt évét bemutató tárlaton Balázs Imre Barna, Bodoni Zsolt, Bugovits Anikó, Csurka Eszter, Ferenczy Zsolt, Galambos Éva, Halmi-Horváth István, Herman Levente, Incze Mózes, Juhász Dóra, Kaszás Réka, Kovács Lehel, Orbán Előd, Pittmann Zsófi és Marci, Szabó Attila és Szász Sándor művei láthatók.