Ars Electronica 2002

Mélyi József

Ars Electronica 2002
http://www.aec.at/festival2002/

Szimpózium

Az utóbbi években – bár a plakátra mindig csak egy cím kerül – az Ars Electronica Fesztivál a főtéma mellett, a rendezvények peremén egy másik kérdéskört is körüljár. Az előbbit az aktuális trendnek megfelelő, az intellektuális közhelyszótárból vett kulcsszó jelöli: ez tavaly a géntechnológia, idén a globalizáció [pic] volt, az utóbbi pedig inkább innovatív, technikai jellegű: 2001-ben a szűkebb környezetünk és a beépített minikomputerek, idén pedig a vegyes valóság.

2002-ben a globális hálózat fehér foltjaira összpontosított a fesztivál, sok színesbőrű résztvevővel, lassan csordogáló, széteső szimpóziummal. A cím, mint mindig, most is nagyívű volt: "Unplugged (úgy is mint kidugaszolva) – A művészet mint a globális konfliktusok színtere". A téma elsősorban a globalizáció problémakörével szinonim Afrika, pontosabban a költői kérdés: léteznek-e még olyan területek, ahol nem tudnak, illetve nem akarnak csatlakozni a globális hálózathoz vagy ahol esetleg a hatalom akadályozza ezt meg.

A szimpózium során gyakran előfordult, hogy egy-egy elejtett megjegyzés figyelemreméltóbb volt, mint a nagyhírű konferenciaturisták szépen felépített gondolatmenete. (Például az a megfigyelés, hogy ha az osztrák Google (www.google.at) keresőprogramba beütjük a Nordafrika szót, akkor a robot mindig visszakérdez: lehet, hogy mégis inkább Nordamerikára gondoltál?) A meghívott afrikai résztvevők, akik rémisztő gazdasági adatokat soroltak és egyre kilátástalanabbnak láttatták az internet és földrészük kapcsolatát, illetve a nyugati médiateória bajnokai között a tematikus, fogalmi szakadék nemhogy eltűnt volna, inkább ebben a formában mutatkozott meg teljes mélységében. Az emblematikus figura az egyik oldalon a szcénán kívül is ismert sztár, Jeremy Rifkin, a másikon pedig mondjuk egy csillogó koponyájú, elegáns nigériai fiatalember, Winters Negbenebor, aki a hatvanas évek Black Panther stílusában arról szónokol, hogy azonnal le a Világbankkal, le a globalizációval, vissza a természetes fejlődést! A másik, ennél kevésbé tapintható szakadék a szépen bekamerázott, bemikrofonozott elegáns konferenciateremből szabadon áramló információ és az antiglobalizációs veszélyre hivatkozva a német-osztrák határon néhány napra újra bevezetett útlevélellenőrzés között feszült.

Website

A főtéma farvizén, hatalmas, méregdrága plazmaképernyőkön számos új honlapot mutattak be, melyek elsősorban a világháló látszólagos vagy valós szubverzív lehetőségeinek kihasználására építettek. A díjnyertes:

Josh On, Futurefarmers (USA):
"They Rule"
http://www.theyrule.net

A honlap az összeesküvéselméletekbe gabalyodottak paradicsoma, amelyen az amerikai gazdasági elit, a karvalytőke legádázabb képviselőinek legelvetemültebbjeit lehet tetszés szerint csoportosítani: ki kivel fonódik össze, ki kit tart kézben. A weboldal látogatói részéről némi alapinformáltság is szükséges, hiszen az egyes konfigurációk között népszerűségi sorrendet állítanak fel a szavazatok alapján. Bár a honlap az iróniát sem nélkülözi, mégis inkább lapos és haszontalan, Magyarországon pedig egy hasonló kezdeményezés valószínűleg azonnal a szélsőjobb áldozatává válna.

Radical Software Group:
"Carnivore"
http://www.rhizome.org/carnivore

A különböző hatalmi kapcsolatok találgatásánál jóval komplexebb és érdekesebb a tavaly a C3-ban is bemutatkozott Radical Software Group Carnivore-ja, amely az FBI megfigyelő-lehallgatórendszerét másolja és ülteti át az egyéni felhasználók hálózati tevékenységére. A webes adatforgalmat az RSG szoftvere képes animációs, hangos vagy 3D-formába önteni.

Social Impact:
"border rescue"
http://border-rescue.social-impact.at/

Az antiglobalizációs mozgalomhoz gyakorlatban is kötődik a social impact nevű osztrák csoport menekülteknek szánt border rescue című weblapja, amely azokat az útvonalakat mutatja be személyes tapasztalatok nyomán, amelyeket az Európai Közösségbe érkező menekültek elméletileg kihasználhatnak. A honlappal az alkotó tiltakozni kívánnak az EU merev bevándorlási politikája ellen. Felsorolják mindazokat a fontos tudnivalókat, amelyek elengedhetetlenek a menekültstátus eléréséhez. Bár különböző internetes forrásokból tudható, hogy a határőrök is ismerik az egyes nemzetközi csoportok terepmunkáját, tevékenységük legalább arra jó, hogy más helyeket ezalatt kevésbé ellenőriznek.

A Radiotopia
http://www.aec.at/radiotopia/
volt az idei Ars Electronica talán legérdekesebb kezdeményezése. A világ minden tájáról zenekészítőket, zajgerjesztőket kértek fel, hogy bármilyen úton-módon küldjenek zenét, hangokat, hangszekvenciákat, amelyeket az internet segítségével aztán mások remixelhetnek, különböző módszerekkel újrafelhasználhatnak. A médium szabadonválasztott: mp3, streaming, posta, lemez, telefon, CD, tényleg bármi. A webközpontú szervezkedés, az új, elsősorban afrikai területek bevonása a nyitott hálózat utópiáját éleszti fel.

Interaktív művészeti kiállítás

Az idei kiállítás talán még a tavalyinál is plasztikusabban illusztrálta a nagy tömegben bemutatott médiaművészeti installációk technikai és esztétikai alapproblémáját. A dematerializálódásról szóló, de egyre kiterjedtebb materiális hátteret igénylő konstrukciók továbbra is, sőt egyre inkább sebezhetőek mind a hardver, mind a szoftver oldaláról. A felhasznált technika igénye – minél nagyobbat, minél gyorsabban – és a valós lehetőségek közti feszültség egyre szembetűnőbbé válik. A hatalmas anyagi befektetés pedig sokszor egyszerűen giccses tartalommal párosul. [pic] [pic+]

David Rokeby díjnyertes munkája, az n-Cha(n)t esztétikusan térbe akasztott monitorok együttese, mindegyiken egy női profil részlete látható, középpontban a füllel. A hölgy (illetve a képernyőkhöz tartozó hét komputer, amelyek hálózatot alkotnak, és tulajdonképpen egymással kommunikálnak) csaknem folyamatosan beszél, a szavak a képernyőn jelennek meg. Ha a csevegés megszűnik, a nő a kezét a füléhez teszi: most következhet az interakció. A monitorok előtt lógó mikrofonokba a néző belesuttoghat, így vihet be újabb tartalmakat a komputerek egymás közt zajló párbeszédébe. A fülbe suttogás a gyakorlatban általában eredménytelen volt, ami arra vezethető vissza, hogy a beszédfelismerő szoftver nem bírt a fesztivállátogatók sokaságával. Így aztán a díjnyertes mű merő értelmetlenségbe süllyedt, bár célja vélhetően egyébként is – igaz, biztosan nem ebben az értelemben – a káosz elérése volt.
http://www.interlog.com/~drokeby/home.html
http://www.arts-electric.com/articles/020906.rokeby.html

A tavalyi rotterdami bemutató sikere óta sokakat foglalkoztatott a kérdés, vajon Rafael Lozano-Hemmer hatalmas méretű árnyékvetítése giccses-e. Most a linzi főtéren állították fel a nagyteljesítményű fényszórókat, amelyek egy ház homlokzatára kifeszített vászonra vetítették a járókelők árnyékait. Tulajdonképpen ennyit vett észre a közönség, mert az eredetileg felvetített, és a hozzáillesztett saját árnyék nyomán változó képek itt sem érdekelték annyira őket. Végül is mindenki jól szórakozott. Ez ugyan az adornói művészetfelfogásnak nem felel meg teljes mértékben, de valódi spektákulumként több a semminél.
http://www.lozano-hemmer.com

Atau Tanaka Budapestről is jól ismert, évekkel ezelőtt készült installációja, a Global String most sem okozott csalódást. A két, az interneten keresztül összekötött, megpendülő húr között most nem volt többszáz kilométeres távolság, csupán egy emelet választotta el őket, de így legalább technikailag biztos lábakon állt.
http://www.sensorband.com/atau/globalstring/main.html

Említésre méltó még a kanadai panorámakép-készítő, Luc Courchesne érdekes körképe, amely egy fejreállított harang formáját idéző vetítőfelület belsejében állva tekinthető meg. A nézők egy raszteres úthálózat valóságban felvett útjain haladnak, a kereszteződésekbe érve pedig számok bekiabálásával irányíthatják a továbblépést, sőt még interakcióba is keveredhetnek egy filmbéli személlyel.
http://www.din.umontreal.ca/courchesne

Volker Morawe és Tilman Reiff Painstation-je valamelyik James Bond filmet idézi, amelyben a szuperkém a főgonosszal annak kedvenc játékában kénytelen összemérni az erejét. Az asztali játékban az a trükk, hogy minden egyes elvesztett pontnál a gép fájdalmat okoz a vesztesnek. A fiatal német médiaművészek munkája ezt a gépezetet másolja, elég kegyetlen formában. A megszállott játékosokat aztán Linz utcáin is fel lehetett ismerni, a kezükön viselt egyenkötésről. (Arról, hogy a film megelőzi a művészetet, Woody Allen Banánköztársaság című, 1971-es filmje óta vagyok meggyőződve, amelyben Lakner Antal értelmetlen gépezeteinek előképei láthatók.) [pic]
http://www.khm.de/~morawe/painstation/

Vegyes valóság

Míg az Ars Electronica Központ pincéjében lévő térszimuláló hiperbarlangban, a "Cave"-ben egy végletesen unalmas és giccses művet mutattak be, amelyet a fesztiválszervezők által megmagyarázhatatlan okokból évek óta preferált festőművész, Johannes Deutsch állított elő, addig az emeleten rátalálhattunk a fesztivál igazi leitmotivjára, a vegyes valóság alkalmazására.
[QuicktimeMovie 11.3M]

A "mixed reality" leginkább a félálomra hasonlít. A környezetünkben látható tárgyak mellett hirtelen más, oda nem illő elemek jelennek meg, majd tűnnek el. A vegyes valóság ezeket a beszüremlő elemeket egy komputer és egy speciális szemüveg segítségével generálja. Az ezzel kapcsolatos kísérletek hullámzó színvonalú eredményeket hoznak. Egy szingapúri kutatócsoport olyan trükkös képeket mutatott be a fesztiválon, amelyek már a gyakorlati sorozat-felhasználástól sem állnak távol, egy japán technikus pedig ugyanezt produkálta gyermekjáték formájában.

Tanulságos volt egy dél-ausztrál kutató (lásd még Nordafrika), Bruce Thomas előadása a témában, aki a jól ismert harci játék, a Quake vegyes valóságra alapuló változatának fejlesztésén dolgozik. Arra a kérdésre, hogy nincsenek-e gondjai azzal, hogy katonai célokra is felhasználják a kutatásait, azt válaszolta, hogy nem nukleáris tölteteket gyárt, semmi gondja nincs az ausztrál kormány honvédelmi célkitűzéseivel, támogatják, és minden gond nélkül átadja tapasztalatait.
http://www.cis.unisa.edu.au/people/bht/research/

A félálom kategóriájában indult még egy érdekes japán installáció Motoshi Chikamori és Kyoko Kunoh Tool’s Life című munkája, amelyben az asztallapra helyezett hétköznapi tárgyak árnyékai érintésre önálló életre kelnek. [QuicktimeMovie 8.5M] + [pic]
http://www.aec.at/festival2002/program/programm_projectpage.asp?pid=4425

Évek óta megfigyelhető tendencia az Ars Electronicával kapcsolatban, hogy a zászlóra tűzött téma tárgyalása – talán elsősorban azért, mert mire Linzbe ér, már elveszti frissességét – érdemi újdonságokat, megtermékenyítő gondolatokat alig hoz, míg a másik, amely csak búvópatakként kíséri a címadó kérdéskört, visszatekintve – és a jövő szempontjából – látványosabbnak tűnik. Ez történt idén is, jövőre majd visszatekintünk.

További tudósítás az idei Ars Electronicáról (angol nyelven):
Nina Czegledy: On networked collaborations at Ars Electronica 2002