A Magyar Tudományos Akadémia és a Fővárosi Önkormányzat közös pályázata köztéri alkotás tervezésére és megvalósítására

határidődeadline: 2022. december 15.

Az MTA 2025-re, alapításának 200. évfordulójára a megújuló Széchenyi téren olyan jelet kíván állítani, amely egyaránt méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is.

A pályázati kiírás szerint az elkészítendő pályamű a hazai tudományt hivatott megjeleníteni, nyitott, közösségi alkotásként. A jelalkotás és a térszervezés eszközeivel lehetőséget kell teremtenie a nagyközönség interaktív bevonódására.

Általános követelmény, hogy a megvalósuló alkotás hozza közel a tudományt, a tudományos közösséget a helyi, a városi, illetve a nemzeti közösség tagjaihoz. Fejezze ki a tudomány legfőbb jellemzőit: a megalapozottságot, a megbízhatóságot, azt, hogy megoldást keres a jelen problémáira és a jövő kihívásaira. Járuljon hozzá egy inkluzív jellegű tér kialakításához, hogy a különböző érintett közösségek egyaránt sajátjuknak érezhessék. Szóljon valamennyi társadalmi réteghez, legyen érdekes és élvezhető anélkül is, hogy minden értelmezési szintjét meg kellene fejteniük.

A köztéri alkotás műfajára, karakterére, méretére, anyagára, a felhasznált technológiára vonatkozó megkötést a kiíró nem tesz, azonban az alkotásnak és kiegészítő elemeinek harmonikusan kell illeszkednie a világörökségi látványba, azt zavaró hatású alkotás nem helyezhető el. Továbbá meg kell felelnie a hatályos jogszabályoknak, különös tekintettel a településkép védelméről szóló rendeletekre.

A köztéri alkotás tervezése és megvalósítása során a nyertes pályázónak együtt kell működnie a teret érintő beruházások, különösen a Széchenyi István tér, a RakPark projekt, az MTA Székház rekonstrukciója és a felszín alatti parkoló tervezőivel és kivitelezőivel.

A teljes megvalósításra – beleértve a tervezést, kivitelezést, felállítást – bruttó 45 millió Ft áll a nyertes pályázó rendelkezésére. A díjazás ezen felül értendő.

A részletes pályázati kiírás ide kattintva tölthető le.