Nyílt ’Public Art’ pályázat ferencvárosi közterekre

határidődeadline: 2020. október 30.

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága nyilvános pályázatot hirdet a kerület közterein történő ’Public Art’ művek megvalósítására.

1./ A pályázat kiírója: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

2./ A pályázat típusa: Nyílt

3./ A pályázat tárgya: A pályázati kiírásban megjelölt helyszíneken ’Public Art’ művek megvalósítása Ferencváros területén a 2021. április 1. és 2021. május 31. közé eső időszakban.

A pályázat kiírója a pályázóktól a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy a társadalom egészét érintő kérdéseket tematizáló műveket vár. A ’Public Art’ művek kíséreljenek meg a kortárs művészet eszközeinek segítségével közérdeklődésre igényt formáló kérdéseket felvetni, a nem művészet-orientált közönségréteget a művek által teremtett szituációk révén elgondolkodtatni. Törekedjenek a párbeszéd ösztönzésére, amelynek segítségével a helyi társadalom különböző szegmenseit véleményformálásra és együttgondolkodásra késztethetik.

A helyszíneket – az Önkormányzattal egyeztetve – szakmai zsűri jelölte ki.

Az érintett területekről az alábbi címeken túl a mellékletben található dokumentáció:

József Atilla – lakótelep – Dési Huber és Ifjúmunkás utca sarka
Madaras József tér
Ferenc tér – 2 helyszín
Kerekerdő Park
József Attila – lakótelep – Nagyjátszó
Markusovszky tér – 2 helyszín

Az elbírálásnál elsőbbséget élveznek:

a kisközösségek társadalmi nyilvánosságának tereiben megvalósuló új típusú ’Public Art’ munkák,
azok a pályamunkák, amelyek már a tervezés-előkészítés folyamán a helyi közösségek bevonására építenek.

4./ Pályázati keretösszeg: nettó 13.500.000,- Ft

A pályázható összeg megvalósuló művenként maximálisan 1.350.000.-Ft, amely összeg sem az áfá-t, sem az esetleges munkáltatói közterheket nem tartalmazza, azokat a pályázatkiíró a megítélt összegen felül fizeti. Az esetleges munkavállalói közterhek azonban a felhasználási díjból kerülnek levonásra.

5./ A finanszírozás formája:

A pályázat nyerteseivel – a szakmai zsűri javaslatára tett szakbizottsági döntés alapján – az Önkormányzat felhasználási szerződést köt, az elnyert összeget a művek nyilvános megjelenéséért felhasználási díjként fizeti ki. A felhasználási díj kifizetése két részletben történik: az első részlet (a teljes díj 70 %-a) a szakbizottság döntése alapján a szerződéskötés után 30 nappal, míg a második részlet (a teljes díj 30 %-a) a pályázat megvalósulása után a pályázó által történő eredeti állapot visszaállítását követő 30 napon belül.

6./ A pályázók köre: A Szerzői jogi törvény művészeti alkotásokra vonatkozó paragrafusai szerint szerzőnek minősülő alkotók vagy alkotó csoportok, azaz bármely természetes személy, vagy természetes személyek csoportja, valamint egyéni vállalkozók.

7./ Benyújtható pályázatok száma:

Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, illetve ugyanazt a pályázatot több helyszínnel is be lehet adni.

8./ A pályázat formai és tartalmi elemei:

A pályázat nyelve: magyar

Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A ’Public Art’ mű lehet: akció, performance, installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, fényfelirat, kivetítés stb.

Ha a mű részvételi alapú, a pályázók maguk választhatják ki és kérhetik fel a közösséget, amivel a munkájukat meg kívánják valósítani.

Amennyiben közterület-használatra van szükség a művek megvalósulásához, úgy a pályázati kiírásban megjelölt helyeken az ehhez nélkülözhetetlen engedélyek beszerzését a pályázat kiírója térítésmentesen biztosítja. A művek megvalósulásához és működéséhez szükséges költségeket a pályázatkiíró által az alkotóknak fizetett felhasználási díj biztosítja.

Az alkotások működésének / lezajlásának / láthatóságának elvárt minimum időtartama 14 nap, amely az alábbi három, a pályázók által választható időszakra eshet:

2021. április 01.- 2021. április 14.

2022. április 21.- 2021. május 04.

2023. május 11.- 2021. május 24.

A megvalósítás konkrét helyét, idejét és időtartamát minden pályázatban pontosan meg kell jelölni.

Pályázó pályázatának beadásával tudomásul veszi, hogy a mű bármiféle sérüléséért vagy megsemmisüléséért a kiíró felelősséget nem vállal.

Pályázónak tekintettel kell lennie arra, hogy

– a mű az elhelyezés, valamint a megvalósulás, lebonyolítás, működés, vagyis a felhasználás, illetve az elbontás ideje alatt sem balesetveszélyt, sem egészségre ártalmas hatásokat nem okozhat,
– a műveket nem őrzik, a tervezés során számolniuk kell a közönséggel való találkozás, illetve az időjárás viszontagságainak hatásaival.

Amennyiben a mű létrehozása a megvalósulás helyének vagy környezetének megváltoztatásával jár, a felhasználás után Pályázó köteles az eredeti állapotot helyreállítani. Kivételt képez ez alól, ha a pályázat kiírója a mű további fennmaradásáról a szerzői jogtulajdonossal / jogtulajdonosokkal további felhasználási szerződést köt. A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot arra, hogy a szakmai zsűri javaslata alapján a pályázó költségvetését csak módosítva fogadja el.

A pályázati költségvetésnek tartalmaznia kell a mű megvalósításához, működéséhez, üzemeltetéséhez és elbontásához szükséges minden költséget (szállítás, építés, bontás, az installáláshoz szükséges eszközök, szerzői díj stb.), mivel a szakmai zsűri a megvalósíthatóság pénzügyi realitását is figyelembe veszi a művek kiválasztásánál.

A mű megvalósításának összköltségvetése az egy műre meghatározott maximális támogatási keretnél kevesebb vagy több is lehet, utóbbi esetben azonban a pályázathoz csatolni kell a többletforrás meglétét igazoló, a kötelezettségvállaló által kiállított nyilatkozatot is.

9./ A pályázattal kapcsolatos információ adására jogosult személy:

név: Ignáth Kitti alpolgármesteri főmunkatárs
e-mail cím:

10./ Pályázat benyújtásának módja, határideje:

Az egy nyomtatott és egy digitális példányban (utóbbi kizárólag CD-n vagy DVD-n) egyaránt beadandó pályázati anyagnak a következőket kell tartalmaznia:

– koncepció – részletes műleírás (2 A/4-es gépelt oldal, maximum 5000 leütés szóközzel; a digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben),
– amennyiben tárgyiasuló mű tervéről van szó, helyszínrajzok és megfelelő, bírálható léptékű vizuális terv (rajz, számítógépes animáció, modell, makett, fotó stb.), amely világosan érzékelteti a tervezett munka elhelyezésének és működésének módját, a környezettel való kapcsolódását, léptékét (makett vagy modell csatolása esetén annak mérete az 50 x 50 x 50 cm-t nem haladhatja meg; digitális változat: a képek önálló jpg-ben, az esetleges videók a Windows Media Player által lejátszható formátumban),
– költségvetés, amely magában foglalja a terv megvalósításának, elhelyezésének, a mű működésének, leszerelésének és elszállításának tervezett költségeit, valamint a szerzői közreműködés díját (digitális változat rtf-ben, xls-ben vagy pdf-ben),
– a pályázó(k) részletes szakmai életrajza (a digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben),
– elérhetőség: pontos postacím, vezetékes telefon- és/vagy mobilszám, e-mail cím (a digitális változat rtf-ben vagy pdf-ben) és
– név, aláírás (csak a nyomtatott példányon).

A pályázati anyag interneten való publikálása miatt a digitális változatban a dokumentumok csak önálló fájlokként és kizárólag a megjelölt formátumokban kerülnek elfogadásra.

Azok a pályamunkák, amelyek nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek, érvénytelenek.

Hiánypótlásra a pályázat beadási határideje után nincs mód.

A pályázatokat tartalmilag-esztétikailag, valamint a technikai, anyagi és biztonsági kivitelezhetőség szempontjából a szakmai zsűri vizsgálja meg és a megvalósításra alkalmas pályaműveket kiválasztja.

A pályázatokat 2020. október 30. napján 12.00. óráig kell benyújtani a pályázat kiírójához:

cím: Budapest Főváros IX. Kerület Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal, Polgármesteri és jegyzői kabinet, 1092 Budapest, Bakáts tér 14.,

e-mail cím:

„Public Art Ferencváros
2020.”
megjelöléssel.

A határidő után érkezett pályázatok nem kerülnek véleményezésre, elbírálásra.

A pályaművek válogatása két fordulóban történik. A szakmai zsűri a beérkezett pályázati anyagok első körös áttanulmányozását követően – 2020. november 9. napja után – a második fordulóba jutott pályázókat egyenkénti zártkörű konzultációra hívja be 2020. november 17. napján a 1092 Budapest, Bakáts tér 14. szám alatti 2. emeleti tárgyalóba.

A konzultációra a szakmai zsűri további anyagokat kérhet be a pályázóktól.

A szakmai zsűri második ülését követően, legkésőbb 2020. november 20-ig jelöli meg a megvalósításra alkalmas műveket.

A szakmai zsűri felkért tagjai:

Kertész László – művészettörténész, kurátor, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia oktatási és kutatási igazgatója

Szabó Ádám – szobrászművész

Százados László – művészettörténész, kurátor, muzeológus, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének főmúzeológusa, a ’Balkon’ szerkesztője

Zsinka Gabriella – művészettörténész, kurátor, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet művészeti vezetője

A pályázó a pályázat benyújtásával elfogadja és nyilatkoznia szükséges, hogy a pályázatába a döntést követően bárki betekinthet, illetve az azzal kapcsolatos adatok nyilvánosak.

A pályázati koncepció CD-n vagy DVD-n benyújtott digitális változatát az Önkormányzat archiválja, illetve az interneten közzéteszi.

Szerzői és felhasználói jogok:

A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő szerzői jogaikat.
A pályázat benyújtója hozzájárul, hogy a pályázat kiírója a pályázat nyilvánosságát biztosítandó és a későbbi pályázatok népszerűsítésével kapcsolatban a pályázati anyagot, valamint a pályaművekről és a megvalósult munkákról készült dokumentációt és reprodukciókat nyomtatott, illetve elektronikus formában korlátlan ideig felhasználja a pályázó nevének feltüntetése mellett.

11./ A pályázat érvénytelenségi okai:

Érvénytelen az a pályázat, amely határidő után érkezett.
Érvénytelen a hiányosan benyújtott pályázat.
Érvénytelen a csak elektronikus úton benyújtott pályázat.
Érvénytelen a nem a pályázati kiírásban megjelölt helyszínre benyújtott pályázat.
Érvénytelen az a pályázat, melynek benyújtója a pályázati felhívás 6. pontja alapján nem tartozik a pályázók körébe.

12./ A pályázatok értékelésére jogosult szerv megnevezése, az értékelés módja:

A pályázatokat a Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság által felkért szakmai zsűri bírálja el. A benyújtott és érvényes pályázatok szerzői jogtulajdonosaival a keretösszeg kimerítéséig, a Bizottság jóváhagyó döntése után, történhet meg a felhasználási szerződések megkötése.

13./ A pályázatok elbírálásának határideje, a pályázók értesítése:

A bizottsági jóváhagyó döntés tervezett határideje: 2020. december 31.
A Pályázókat a pályázati eredményről a döntést követően értesítjük.
A pályázatok elbírálására vonatkozó döntés a ferencvaros.hu portálon is közzétételre kerül.

14./ Szerződéskötés

A szerződéskötés tervezett határnapja: 2020. december 31.

A pályázat nyertessége esetén a szerzői jogtulajdonossal csak akkor kerülhet sor a felhasználási szerződés megkötésére, amennyiben az önkormányzat felé lejárt tartozása nincs.

15./ Jogorvoslat:

A pályázati eljárást lezáró szakbizottsági döntéssel szemben jogorvoslatra sem közigazgatási hatósági eljárás keretében, sem más úton nincs lehetőség.

A pályázat további részleteit itt találja:
https://www.ferencvaros.hu/wp-content/uploads/2020/07/Public-Art.doc