VI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé

határidődeadline: 2013. január 30.

A Kecskeméti Katona József Múzeum
VI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé
Angyalok

címmel országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítást rendez

A kiállítás tematikája: 2002-ben, az első alkalommal a Keresztre feszítést és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, 2005 tavaszán a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét, 2006-ban az oltár volt a téma, 2008-ban Krisztus példázatait „adtuk fel”, míg legutóbb az Apokalipszist, a Jelenések könyvét. Ezúttal az angyalok lesznek a főszereplők, az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program. Természetesen most sem csupán illusztrációkat, a téma eddigi feldolgozásain alapuló műveket, hanem a saját korunkra reflektáló, aktuális utalásokat rejtő alkotásokat, kinyilatkoztatásokat is szívesen látunk. Műfaji megkötöttség ezúttal sincs, az objektektől a táblaképekig, a kerámiától az ötvösművészeti alkotásokig szeretnénk, ha minden műfaj és technika megjelenne a kiállításon. Egyenlő és őszinte örömmel fogadjuk a különböző irányzatok képviselőit, a figurális, a nonfiguratív és az absztrakt műveket, vagy pl. az installáció vagy akár a fluxus körébe tartozó alkotásokat is.

A kiállítás helyszíne és időpontja: A kecskeméti Cifrapalota (Rákóczi út 1.) 2013. március 14 – május 19. között.

A művek beadásának helye és ideje:

· Kecskeméten: Cifrapalotában (Kecskemét, Rákóczi út 1., január 24., 25. és 28., 10–16 óra között)

· Budapesten: Skoda Éva Műterem-Galériában (1196 Bp., Hunyadi u. 129/a., január 29. és 30., 11–14 óra között)

A művek beadásának feltételei: Műfaji és technikai megkötések nélküli kiállítás, ahol például rajzfilmmel, ruhával, táblaképpel egyaránt lehet jelentkezni. A kiállításra beadott műveket csak megfelelően keretezve fogadjuk el. Installáció jellegű művek esetében a kiállíthatóság technikai feltételeit az alkotónak kell biztosítania. A Budapesten beadható művek maximális méretei (kerettel együtt!) sík (és nem összetekerhető) művek esetében 130×170 cm, míg a térbeli kiterjedésű alkotások esetében a kb. 40 kg súlyhatár mellett egy mikrobusz raktere a mérvadó. Az ismertetett méreteket meghaladó műveket Kecskeméten lehet beadni. A műveket csak a helyszínen kitöltött adatlappal + szállítható csomagolásban (pl. puffancs fólia) együtt vesszük át. (Postai úton csak a gyűjteménynek felajánlott, azaz vissza nem küldendő műveket fogadjuk el anyagi okok miatt.)

Zsűri: Elsődlegesen a minőség biztosítása és a díjazott alkotások kiválasztása végett a rendezők zsűrit kérnek fel. (A zsűrizés várható időpontja: 2013. február 1.)

Beadható művek száma: A várhatóan nagyszámú jelentkező miatt minden alkotó csak 1–1 alkotást adhat be. Sorozat esetében a zsűri fenntartja a jogot annak szétbontására, ha az tartalmilag lehetséges.

Katalógus: A kiállítás megnyitójára színes katalógus jelenik meg. Mivel anyagi lehetőségeink korlátozottak, megköszönjük, ha valaki reprodukciót is tud mellékelni.

Információ: Érdeklődni a biennále kurátorától, ifj. Gyergyádesz László művészettörténésztől lehet az alábbi telefonszámokon (76/480-776; 30/287-2549) és email címen ().

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész, a biennále kurátora