A cigány művész szorongása

Oláh Norbert installációja

2021. 04. 23 – 05. 16
Roma Parlament (1084 Budapest, Tavaszmező utca 6.)

Oláh Norbert egy nagyobb méretű téglafalat épít fel a Roma Parlament volt épülete elé. A téglákon jól láthatóan szavak olvashatóak, amik a belénk vésődött, belénk épített fogalmakat, percepciókat jelenítik meg. Ezekből épül fel a szorongás fala. A helyszínválasztás nyílt hatalomkritika. Az épületet a kormány önhatalmúlag vette el, arra az ígéretre hivatkozva, hogy a helyén egy roma kulturális gigaintézmény székhelyét alakítja ki.

A fal mögötti molinón olvasható lesz a művész „A cigány művész szorongása” című írása, amiben igyekszik minél plasztikusabban, irodalmi eszközöktől minél inkább tartózkodva, tárgyilagosan megfogalmazni a zűrzavart, amit egy művész, adott esetben egy cigány származású művész érez.

Ellentmondások hadával küzd, amit a saját közössége, a társadalom, a média, a művészlét, a művészeti szcéna, a politika, az iskolája stb. beletáplálnak. Az írás egyes szám harmadik személyben íródott, jelezve a szerző igényét a távolságtartásra, rálátásra.

Az installáció ennek a szorongásnak az érzelmi manifesztációja. A fal jelenti az elzártságot, a belső korlátokat, az átugorni vagy áttörni vágyott határokat és a hatalmat, az egyén felett döntő, őt korlátozó intézkedéseket. A fal mém jelen van a közbeszédben, egyesek számára a veszély távoltartását, mások számára a bezártságot vagy a könyörtelenséget jelenti. A téglák apró kis elemek, melyek egymagukban mit sem érnek, de összeépítve erősek.


Oláh Norbert (Hatvan, 1990), Gruber Béla-díjas festőművész középiskolásként animációt tanult Egerben; 2010-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán folytatta tanulmányait. Budapest VIII. kerületében él és témáinak nagy részét is onnan meríti.

Az OFF Biennálé Budapest 2021 részeként megvalósult installáció a járványügyi korlátozásokat betartva bármikor látogatható. Támogatók: Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával, Budapest Főváros, Goethe Intézet