A kormánybiztos válasza

Az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: az AICA állásfoglalása sajátos félreértése vagy félremagyarázása a történteknek, hiszen épp azért nevezték ki kormánybiztossá, hogy a tervezett nagyszabású múzeumi beruházást illetően az elkövetkező két évben, 2013 végéig levezényelje az előkészítést, egyeztetéseket folytasson a múzeumi szakmával, a fővárossal, valamint az érintett kerületekkel. Az egyeztetési folyamat pontosan a kormánybiztos kinevezésével kezdődött meg. „Abszurd dolog számon kérni a kormányon, hogy az egyeztetési folyamat megkezdése előtt miért nem egyeztet” – tette hozzá.

Baán László szerint az sem igaz, hogy a Magyar Nemzeti Galéria megszűnik, hiszen csupán intézményi működtetési szinten történik átszervezés, amelynek keretében újraegyesül a Szépművészeti Múzeum és a budavári intézmény, helyreállítva ezzel a múzeum 1957-et megelőző egységét. A Galéria továbbra is kiemelt jelentőségű országos múzeum marad.

„A kormány arról döntött, hogy a Galériának el kell költöznie a Várból. Az, hogy az ottani terek nem igazán alkalmasak jó múzeumi kiállítások rendezésére, már megnyitása óta köztudott” – fogalmazott Baán László, aki emlékeztetett arra, hogy a felépítendő múzeumi negyedben a Nemzeti Galéria gyűjteménye vadonatúj épületben kap helyet, így szerinte indokoltabb lenne a kormánydöntést „a magyar muzeológia történetében 100 éve nem látott lehetőségként” értelmezni, amelynek előkészítésére a kormány kétéves időt biztosított.

„Mindaddig, amíg az új épület nem készül el, az összevonás a jelenlegi Nemzeti Galéria gyűjteményeit semmilyen formában nem érinti, minden marad a helyén” – szögezte le a főigazgató, majd hozzátette, a kormány döntése az intézmény működésének racionalizálását és a magyar művészet pozícióinak javítását szolgálja, ami sem a gyűjteményben folyó szakmai munkát, sem a közönséget nem érintheti hátrányosan.

Baán László felidézte, hogy a Magyar Nemzeti Galériát 1957-ben hozták létre szovjet mintára, kiszakítva a magyar művészetet a Szépművészeti Múzeumból. A gyűjtemények újraegyesítése igazodik az európai trendekhez, emellett magyar művészeti érdekeket is szolgál, hiszen a magyar művészetet európai kontextusba helyezi vissza, így lehetőséget teremtve valós értékeink megmutatására – fogalmazott Baán László, „történelmi igazságtételnek” nevezve az összevonást.

A kormánybiztos emlékeztetett arra is, hogy megbízatása a teljes magyar nemzeti közgyűjteményi rendszer áttekintésére szól, és ennek alapján kell javaslatot tennie a kormány számára, hogy mely gyűjtemények kerüljenek a felépítendő múzeumi negyedbe.

Arra a kérdésre, hogy érinti-e az összevonás a Magyar Nemzeti Galéria dolgozóit, Baán László azt válaszolta, hogy az egyesülésből egyik intézmény sem kerülhet ki hátrányosan. „Azt kell kiaknázni mindkét intézményben, ami a legjobban működik, meg kell őrizni és meg kell tanulni a legjobb gyakorlatokat”  – mondta.

Arra a kérdésre, hogy számít-e Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria jelenlegi főigazgatójának munkájára, a főigazgató azt felelte: a galéria minden jelenlegi vezető beosztású munkatársával szeretne elbeszélgetni, hogy megosszák vele jövőképüket a múzeum működéséről. „Ezen beszélgetések után lesz lehetőségem nyilatkozni a munkatársak jövőbeni helyzetéről” – tette hozzá.

(MTI)