A pestre hordott laboda

Bartha Gabó előadása

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Budapest IX. Komor Marcell u. 1.)
2021. július 24. (szombat) 14:00

A Terrapolis egy színtiszta kísérlet: permakultúrás, bio és kevés biodinamikus módszerek használatával, és a növényekkel való együttélés szabadságának és korlátainak feszegetése. Ebből áll össze.

*

Szeretek jól enni. Régóta kutatom az ételt, beszélek és írok róla, kiállítom, szervezem, termesztem, gyűjtöm, elkészítem, eszem és etetek.

A Hunyadi téri piac megmentésére kezdtem el szervezni a helyi közösséget. Ezalatt megismertem közelebbről az ételtermelés e részét, társ-szerveztem piacokról konferenciát, kiállítást, eljutottam aktivista termelők nemzetközi biodiverzitás találkozóira. A társadalmi gyakorlat ökológiával egészült ki, amikor a piacmentés sikerét követően Tokaj-Hegyalján kezdtem kertet művelni.

Ez vezetett 2016-tól a Terrapolis permakultúrás kerthez és vendégasztalához Tarcalon, ahol csak ezt csinálom, továbbra is határterületek találkozási pontján (ez ökológiában nagyobb biodiverzitással jár). A Terrapolis névadói Donna Haraway és Balla Enikő, totemnövényei a kerti laboda és a mángold.

A Terrapolis egy másképpen működő kert a világos céllal és iránnyal működtetett háztáji konyhakertekhez képest és a permakultúrának is a szemlélődősebb fajtájából való, ahol a növények egyre inkább szabad teret kapnak.

Amikor elkezdtem másoknak is ételt készíteni, nem gondoltam, hogy ennyi levéltépdeséssel jár. De a sok lassú babrálás közben megszólaltak a növények, felismertem bennük is a személyt, magamban a növényt.

Az asztal mellett át tudom adni növénytársaim, és más élő és élettelen társak révén a kertben tett felismeréseim és érzéseim az ételről és mindarról, ami összefügg vele. A te testem az én tested. Sokfajú történetmesélés, hosszan.

A kiállításban elsősorban látogatók fogadásával vettem volna részt, de erre nem kerülhetett sor. Ugyanúgy, ahogy a kert gyümölcseinek, leveleknek és virágoknak állapotveszteség nélküli szállíthatóságával kapcsolatban kétségeim vannak, a kert videóinstallációban való megjelenítése is elsősorban a hiány érzetét kelti bennem.

A videók készítésekor egy enyhe telet követő március eleje volt. Az évelők épp kezdtek megmutatkozni és láthatók voltak az előző év növényei is úgy, ahogy átteleltek. A kertet pásztázzuk végig, szinte levélről levélre, ehető növényeket szedve. A másik videóban aztán egy apránként kialakult, lelassító fogást mutatok meg, amely alatt kizökkenhetnek a résztevők saját idejükből (milyen a növények ideje?): levél-és virágkóstolót, kovászos kenyérrel, itteni vajjal (kissé bizarr helyzet asztaltársak nélkül a kamerának mondva). A hosszú nap után pedig tovább faggatott Koronczi Endre erről a khiméráról (ez az elvihető olvasmány lett), és éjjel még gilisztákra is lestünk.

http://terrapolistarcal.blogspot.hu

A program kiállítási jeggyel látogatható.
Regisztrálni itt lehet: https://forms.gle/GeAz5YjoSpoDYHrEA