A pragmatizmus gyakorlata

A tranzit. hu által kezdeményezett Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola novemberi szemináriumát Aleya Hamza és Molnár Edit kurátorok vezetik.

A pragmatizmus gyakorlása

Kétnapos szeminárium a kortárs művészeti kurátori munkáról egy összetett és konfliktusokkal terhelt városi kontextusban HamzaMolnar (Molnár Edit és Aleya Hamza) vezetésével.

A kortárs kulturális produktumok korunkra egy globális művészeti kontextusban értelmezhetőek, és több, sajátos jellemzővel rendelkező központ és periféria között cirkulálnak.

A műalkotások és az őket övező diskurzusok mélyen összefonódtak a lokális modernizmusok és posztkolonalizmus történetével, amely elkerülhetetlenül befolyásolja a kulturális gyakorlatokat. Ennek a közegnek a hatása a művészet alkotásának és befogadásának folyamatára olyan új gyakorlati és elméleti stratégiákat követel, melyek segítségével a művészek és a kultúrában tevékenykedők tájékozódhatnak olyan kihívást jelentő terepeken, mint az összetett szociális, politikai és gazdasági viszonyokkal rendelkező mega-városok.

Mik lehetnek a művészek, kurátorok és intézményvezetők stratégiái ebben a feszült, konfliktusoktól terhelt és folyamatosan változó környezetben? Hogyan befolyásolja a kontextus a tartalmat anélkül, hogy a kulturális sajátosságok és a különböző identitás politikák sztereotip reprezentációinak csapdáiba esne? Mit jelent összetett, városi környezetben kurátori munkát végezni, ahol a társadalmi, gazdasági és politikai hatalmi viszonyok olyan terepen kerülnek új megvilágításba, mint a média, a közterek és az informális gazdaság?

A Művészetelméleti és Gyakorlati Szabadiskola szemináriumán HamzaMolnar saját kurátori tevékenységének vizsgálatán keresztül keres választ a fenti kérdésekre, érintve a glokalitás, a hatalmi viszonyok versus túlélő stratégiák kérdésköreit és ezek megnyilvánulásait mindennapi életünkben.

A szeminárium időpontja: 2009. november 28-29.
Helyszín: Labor (V. Budapest, Képíró u. 6.)

A szemináriumon a részvétel ingyenes, jelentkezés angol nyelvű motivációs levéllel az címen november 20-ig.

A szemináriumhoz nyilvános előadás kapcsolódik, amelynek időpontja: november 27. A helyszínről és az időpontról hamarosan bővebb információkat küldünk.

Molnár Edit Budapesten és Berlinben dolgozó független kurátor és kritikus. A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen MA végzettséget szerzett művészettörténetből 1998-ban és esztétikából 2005-ben. 2002-ben részt vett az amszterdami De Appel kurátori tréning programban. 2000-2005-ig a budapesti Stúdió Galéria igazgatója volt, mely a fiatal, progresszív, művészekre fókuszáló Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület non-profit kiállítóhelye, megalapozva és előmozdítva a külföldi partnerintézményekkel való kapcsolatokat. 2005-2007-ig a budapesti Műcsarnok kurátoraként dolgozott.

2009 májusáig a Kairó központú független, non-profit művészeti intézmény, a Contemporary Image Collective igazgatója (www.ciccairo.com)volt.

Molnár kortárs művészeti előadásokat tartott a következő intézményekben: Neue Berliner Kunstverein, Berlin; The Townhouse Gallery, Kairó; ACAF Alexandria; 2009 februárjától a meghívott előadó a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Legutóbbi kurátorként és közös kurátori munkában megvalósult projektjei:On Mobility (A mobilitásról), Amszterdam/Berlin/Vilnius/Budapest (2006); Álmok égő tájain (Dreamlands Burn), Műcsarnok (2006-07); társkurátorként Tales around the Pavment (Járdakörüli mesék), 1-2. rész, Kairó: társkurátorként Indicated by Signs (Jelzett jelek), Bonner Kunstverein, Bonn és New Entities_PhotoCairo (Új valóságok_FotóKairó), kiállítás és szeminárium, Museet for Fotokunst, Odense (2009).

Aleya Hamza 1975-ben született, Londonban a Goldsmith College-ben szerzett MA diplomát vizuális kultúra szakon (2001), korábban pedig BA fokozatot politikatudományból a kairói Amerikai Egyetemen (1997). Jelenleg Kairóban élő független kurátor.

Kurátorként dolgozott a kairói Contemporary Image Collective – ben (CiC) (2006-2009) és a Townhouse Gallery-ben (2003-2005). 2006-ban ifa Rave Ösztöndíjat nyert, és ennek kapcsán kurátor-asszisztensként dolgozott a 4. Berlini Biennálén. Hamza kritikákat ír és előadásokat tart egyiptomi és nemzetközi kortárs művészetről. A következő kiállítások társkurátora volt: Indicated by Signs, Bonner Kunstvereinben, Bonn, New Entries_PhotCairo kiállítás és szeminárium, Museet for Fotokunst, Odense (2009), PhotoCairo3: Image Statement Position (FotóKairó3: Kép Kijelentés Pozíció), Townhouse Gallery és CiC (2005).

HamzaMolnar kurátorcsoport: Aleya Hamza és Molnár Edit. HamzaMolnar projektek: PhotoCairo4: The Long Shortcut (A hosszú rövidebb út), nemzetközi vizuális művészeti fesztivál, különböző helyszíneken, Kairó Belváros (2008-2009), Tales around the Pavement: Chapters 1&2, CiC és egyéb helyszíneken (2007-2008).