Hideg fal [videó]

A Cold wall című, kollektív, hatkezes projekt a kerítésépítés és a migráció összefüggésének kérdéseivel, valamint a problémakör mögött álló és a jelenséget eredményező nemzetközi geopolitikai érdekekkel foglalkozik, melyek folyamatosan újraformálják a háború és béke viszonyrendszerét.

A felkért három művész, Gróf Ferenc (HU/FR), Vladan Jeremić (RS) és Volodymyr Kuznetsov (UA), az elmúlt hónapok magyarországi eseményeire való efemer reakcióként, szoros együttműködésben alakította ki a Stúdió Galéria falain megvalósított murália koncepcióját. A szenvedélyes, heves, sok esetben “manicheista” vita kialakulását, többek között, a hivatalos magyar média irritatív tényközlései, az Európai Unió álszent kommunikációja, a helyi lakosság populizmus és nacionalizmus által gerjesztett félelemérzete és a nemzeti nagyság és külpolitikai felelősségvállalás kendője mögé rejtett egyéni politikai érdekek éppúgy elősegítették.

A projekt, a Magyarország és Szerbia határán felépített, majd Horvátország és Szlovénia irányába meghosszabbított drótkerítést véve kiindulópontul, három különböző perspektívát és művészi megközelítésmódot bemutatva tesz kísérletet a témával kapcsolatos párbeszéd kiszélesítésére, valamint arra, hogy egy pillanatra láthatóvá váljon a “probléma fája” mögött rejlő erdő. Gróf Ferenc a kiállításon szereplő tipográfiai megközelítésű munkájának fókuszában az „Európa-erőd” fogalma áll, a kifejezetten az Európai Unió külső határaival kapcsolatos együttműködések kezelésére 2004-ben létrehozott Frontex elnevezésű ügynökségre való hivatkozással. Vladan Jeremić karikatúrisztikus, az ArtLeaks ismertetőjegyeit magukon viselő rajzai a Nyugat- és Kelet-Európát, különösen Németországot és Magyarországot összekapcsoló bevándorló-ellenes politikai hálózatot kísérlik meg felvázolni. Volodymyr Kuznetsov pedig, a rá jellemző fekete és vörös színekkel festett jeleneteken és az árvíz-metaforán keresztül közelíti meg a kiállítás témáját és annak sokrétű vonatkozásait.

Hideg fal – kollektív vizuális reakció kerítésekre és emberekre
Gróf Ferenc, Vladan Jeremić és Volodymyr Kuznetsov projektje,
gondozta: Kopeczky Róna
Stúdió Galéria, Budapest, 2015. november 18. – december 10.
videó: Várnagy Tibor

*

Opening, 7pm, 17th November, 2015
Cold wall – a collective visual answer on fences and men
a project by Ferenc Gróf, Vladan Jeremić and Volodymyr Kuznetsov
taken care of by Róna Kopeczky
Studio Gallery, Budapest, 18. November – 10. December 2015.
video: Várnagy Tibor