+ Hopp-Halász Károly

Hopp-Halász Károly (születési néven: Halász Károly, Paks, 1946. január 28. – 2016. november 27.) Munkácsy-díjas magyar képzőművész díszítőfestő szakon végzett 1965-ben. Azok közé az alkotók közé tartozik, akik nem valamely művészeti egyetem elvégzése után indultak el az alkotói pályán, hanem kizárólag önálló, öntörvényű, tudatos alkotói tevékenységének köszönhetően, a szakma későbbi elismerésével váltak művésszé.

Már az 1970-es évektől kezdve folyamatosan jelen volt különböző kiállításaival; improvizatív, kísérletező jellegű tevékenysége hamar felkeltette a szakma érdeklődését. 1979-ben megalapította a Fiatal Alkotók Körét, a következő évben pedig a Vizuális Kísérleti Alkotótelepet. 1984-ben Perneczky Géza támogatásával Kölnben ösztöndíjas. 1986-ban és 1997-ben elnyerte a Soros-alapítvány ösztöndíját, tanulmányutakon vett részt Rómában, Koppenhágában, Grazban.

Paks városában működve számos intézményt, alkotói kört hozott létre (Fiatal Alkotók Köre, Paksi Vizuális Kísérleti Alkotótelep, Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep, Paksi Képtár Egyesület, Hopp-Halász Alapítvány / A Kortárs Művészetért). Nevéhez fűződik a Paksi Képtár létrehozása – Szabó Júlia, Hegyi Loránd, Romváry Ferenc szakmai támogatásával és a Paksi Fiatal Alkotók Köre segítségével (1990–91). Az intézményt tíz éven át ő is vezette.

Számos tanulmány, képzőművészeti írás foglalkozott művészetével. 2006-ban munkásságát Munkácsy Mihály-díjjal jutalmazták. 2011 őszén Pécsett, a Zsolnay Galériában életmű-kiállítást rendeztek számára.