Horváth Művészeti Alapítvány Kritikai Díj 2021

A Horváth Művészeti Alapítvány a hazai színtéren kimagasló összegűnek számító díjjal a hazai szaksajtó tevékenysége iránti elismerését szeretné kinyilvánítani, működését segíteni. Így olyan hazai, kortárs művészeti eseményről szóló írást jutalmaz minden évben egy alkalommal, ami nem csak a művészet szerteágazó problémaköreit világítja meg szélesebb közönség számára is, hanem kritikai gondolkodásmódról tanúskodik, diskurzust generál, illetve a hazai kortárs művészet jelenségeit, műcsoportjait, akár csak egy-egy művét is értőn elemzi, ezzel visszajelzést adva maguknak az alkotóknak is.

A zsűri idén is megosztotta a díjat és két nyertes szöveg mellett döntött:

Miklósvölgyi Zsolt – A képzelet terraformálása (Műértő)
Frazon Zsófia – Az elveszett ember (Balkon)

További kiemelt szövegek:

Árvai Mária – Misztérium ma. Alászállás egy kortárs labirintusba (Artmagazin)
Mucsi Emese – Tabula Rasa. Mi a kép? (Artmagazin)
Deim Réka – Szilánkokból békét építeni (Balkon)
Cserna Endre – Fekete-fehér mágia (Új Művészet)

A tavalyi eredmények elérhetők itt.