Jelentés [videó]

2013-ban, Esterházy Marcell Vesd össze és Gerhes Gábor Neue Ordnung című önálló, korszakzáró bemutatói nyomán Forgács Péter fogalmazta meg a három alkotó immanens szellemi közösségének gondolatát. E feltételezett közösség alkotja a Jelentés című kiállítás kiindulópontját. A három művész nem alkotócsoportként lép fel: a Jelentés három egyéni bemutatót rendel egymás mellé, hogy így adjon lehetőséget a művészi gyakorlatok közti kapcsolódási pontok felderítésére, összeolvasására, a gondolati közösség igazolására.

Esterházy, Forgács és Gerhes kiállításai úgy működnek együtt, mint három könyv egy közös dobozban − nemcsak a mindhárom alkotónál jelen lévő szövegalapú képzőművészeti alkotások és a különböző módokon beemelt vagy megidézett szakszövegek, irodalmi textusok miatt, hanem egymáshoz való viszonyuk tekintetében is. A bemutatók egyenkénti és együttes értelmezéséhez, a jelentésrétegek feltárásához és összekapcsolásához egyaránt a szövegolvasásnál tapasztalt tartós figyelem szükséges.

A kiállított alkotások új művek, melyek egy 2014 szeptemberében indult munkafolyamat során készültek el. A művészek nem egy előre megszabott téma mentén alkottak; az egyéni kiállítási anyagok megtekintése nyomán – a számos lehetséges értelmezési irány mellett – mégis létezik egy olyan olvasat, amelyből kitűnik, hogy eltérő módon ugyan, de mindhárman a különböző hatalomgyakorlási technikákat, a hatalom és az egyén viszonyát vizsgálják.

Esterházy, Forgács és Gerhes legújabb munkáik bemutatásával olyan – sok esetben nyelvi – jelenségeket állítanak a figyelem fókuszpontjába, mint a hatalmi nyelvhasználat, a propaganda, a hazugság, a felülről diktált vagy befolyásolt művészeti kánon, vagy a felszín alatt működő állambiztonsági ügynökhálózat. A különböző történelmi időszakokból önkényesen emelnek ki témákat, hogy újraértelmezéseikkel segítsék megismerni saját korunk jelentésteremtő mechanizmusait.

A három alkotó az egyéves időszak alatt interjúk formájában folyamatosan számot adott elképzeléseiről, dilemmáiról, munkamódszereiről, az alkotás mikéntjéről. A kiállításon olvasható kísérőszövegek ezekből a beszélgetésekből emelnek ki részleteket; a kiállítás-rendezési módszer is elsődlegesen a művészi gyakorlatokból és az első kézből szerzett információkból indul ki.

Mucsi Emese, kurátor


*

Esterházy Marcell, Forgács Péter, Gerhes Gábor: Jelentés
kurátori tárlatvezetés
videó: Várnagy Tibor

*

Esterházy Marcell, Forgács Péter, Gerhes Gábor: Jelentés
szerzői tárlatvezetés
videó: Várnagy Tibor

*

Esterházy Marcell, Forgács Péter, Gerhes Gábor: Jelentés
megnyitó: Ami Barak
videó: Várnagy Tibor