Katalizátor-díj / jelölés

A tranzit.hu 2010-ben kortárs képzőművészeti díjat alapít Katalizátor-díj néven.

A díj egyaránt értékeli az intézményi háttér vagy támogatás nélkül létrejövő, illetve intézményes kereteken belül megszülető progresszív kezdeményezéseket. Hogy miben áll ez a progresszió, előre nem meghatározott, mivel e lényegi kérdés az alapító szándék szerint folyamatos szakmai vita tárgyát képezi majd. A díj létrehozását az a törekvés indokolja, hogy az eddigieknél erőteljesebben teret kapjon a művészeti közösség szamara inspiráló kezdeményezések kollektív megbecsülése.

Szabad jelölés 2010. november 9-23.

A Katalizátor-díjra jelöléseket lehet tenni 2010. november 9-23. között a tranzit .hu Facebook oldalán (az üzenőfalra tett bejegyzéssel) valamint az email címen. A jelölésnek magában kell foglalnia a projekt – és amennyiben ismert a szerző kiléte, akkor a szerző – nevet, megvalósításának helyszínét, időpontját. A jelöléseket egy hét tagú zsűri bírálja majd el, akiknek a munkáját felkért tanácsadó testület is segíti.

Kategóriák:

2010-ben két kategóriában hirdeti meg az alapító a Katalizátor-díjat:

1. motor (2009-ig elindított, relatív hosszú távon aktív, de mindenképpen katalizátorként működő vagy egykoron működött kezdeményezések);

2. újdonság (a 2010-es év katalizátor kezdeményezései).

A díj és a díjkiosztó:

A Katalizátor-díj a zsűri által kiválasztott két projekt szerzőit projektenként 500.000 Ft anyagi elismerésben részesíti, valamint felkarolja a díjazott projekt láthatóságának ügyét. A díjkiosztó 2010. december 8-án, a Fuga Budapesti Építészeti Központban lesz az AICA-díj átadását követően.