Kentaur

Szeretettel várjuk

Szentjóby Tamás Kentaur

című filmjének magyarországi premierjére.


A vetítés időpontja:
2009. november 12. (csütörtök) 20.00, illetve 21.00 órai kezdettel

Helyszín: Toldi Mozi, nagyterem (1054 Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

A magyar koncept-művészet kiemelkedő egyéniségének 39 perces filmje 1973 – 75 között készült. A Kentaur tizenkét, azonos szerkezetű fejezetében a szocializmust építő munkások – gyári dolgozók, mérnökök vagy épp a lottószortírozóban mások szerencséje után kutató nyugdíjasok – mindennapjait kísérhetjük figyelemmel. A film meghatározó vonása nyugtalanító disszonanciája, mely a korabeli propagandafilmekből unalomig ismert képsorok, valamint a szellemes, filozofikus, sokszor groteszkbe hajló párbeszédekből, eszmefuttatásokból álló utószinkron között feszül. A dehumanizáló napi robot és a munkának való kiszolgáltatottság metsző kritikája a Kentaurt éppoly aktuálissá teszi a ma nézöje számára, mint tette volna harmincnégy évvel ezelőtt.

Szentjóby Tamás filmjét mindezidáig csak nagyon kevesen láthatták, mivel befejezése és végső sztenderdizálása előtt 1975-ben betiltották. Az elkobzott munkakópiát 1983-ban találta meg Durst György, a Balázs Béla Stúdió akkori titkára, és értékmentés céljából azonnal másolatot készíttetett róla. Az erősen megrongálódott filmanyag digitális felújítása a Ludwig Múzeum / ACAX kezdeményezésére és koordinálásával történt 2009-ben. A restaurálás apropója, hogy a film meghívást kapott a 11. Isztambuli Biennáléra, ahol jelentős nemzetközi figyelem kísérte bemutatását. A Kentaurt eredeti és befejezett formájában most először láthatja a hazai közönség.

A belépés ingyenes! | Felhívjuk figyelmüket, hogy a késve érkezőket a vetítés közben nem áll módunkban beengedni.

A film felújításának támogatói:
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum / ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda,
tranzit. hu – a tranzit programot az Erste Bank Csoport támogatja