Kerekasztalbeszélgetés
Pintér Sonja Galéria (1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.)
2012. szeptember 19. szerda 18 óra.
A beszélgetés résztvevői:
Asztalos Zsolt képzőművész, Ganczaugh Miklós képzőművész, Gerber Pál képzőművész, Gulyás Gábor esztéta, Lovas Ilona képzőművész, Kicsiny Balázs képzőművész, Nagy Tamás építész, Sághy Marianne művészettörténész és Zatykó László OFM
moderátor: Sturcz János művészettörténész.
Keveset hallani a kortárs művészet és az intézményes történelmi vallásokban való hit (itt elsősorban a keresztény egyházakhoz kötődő hitről van szó) párbeszédéről, miközben az utóbbi néhány évtizedben soha nem látott módon kitágult a transzcendencia kifejezésének művészi eszköztára.
Talán egy évtizede is volt már, hogy a Műértő folyóirat körkérdés formájában élvonalbeli magyar művészeket, művészettörténészt, filozófust szólaltatott meg a szakralitás és a személyes munkájuk kapcsolatáról (válaszolt: Nagy Tamás, építész; Schmal Károly, grafikus; Lovas Ilona, képzőművész; Sturcz János, művészettörténész; Türk Péter, festőművész; Tillmann J. A., filozófus és mások).
Pár évvel később Bakonyvári M. Ágnes a Vox Artis Alapítvánnyal egy kiállításhoz kapcsolódó szimpózium keretében foglalkozott a témával az Erdős Renée Házban.
2007-ben Sturcz János vezetésével a mi galériánk is vállalt a téma körüljárásából egy szeletet, mely előzménye volt a 2011-es MODEM-beli Istenem című kiállításhoz kapcsolódó többnapos szimpóziumnak.
Galériánkat több mint tíz éve alapítottuk.
Sajátosan közép-európai problémákkal foglalkozunk. Ennek fontos része a keresztény kultúra korszerű megjelenítése, annak ellenére, hogy ez a téma ma kívül esik az intézményes kortárs művészet fő áramának diskurzusán. Több, a galériánkhoz kötődő művész alapkérdése a személyes hitének kifejezése, a kortárs művészet eszközeivel való megfogalmazása.
Azonnal eszünkbe jut sok kérdés: miben különbözik az egyházművészet, a szakrális művészettől és a hittel születő művészettől, mik a megjelenítés korszerű eszközei, mik segíthetik megérteni a művészet modern nyelvezetét, hogy jutnak el ezek a befogadókhoz, hogy jut el az egyházakhoz, van-e kapcsolat a hívő művészek és az egyházak között, befogadják-e az egyházak a kortárs műveket, mecénásai-e a mai egyházak a művészeteknek, ha igen, kik és hogyan döntenek arról, mely művészetet és művészeket támogatják?
És még mennyi kérdést tudnánk feltenni ebben a kényes témában, ami nem csak a mi országunkban probléma, mert nem újkeletű európai jelenség az egyházak és a művészet elszakadása egymástól. A 2003-ban Graz-ban megrendezett Himmelschwer című – az egész várost érintő – kiállításon a legmagasabb színvonalú kortárs műveket helyezték el liturgikus terekben vagy éppen fordítva, szakrális műveket az utcákon, tereken, raktárépületekben, de még templomtetőn is, bemutatva hogyan találhatnának ismét egymásra az egyházak és a mai művészet, köztük az ember, mint befogadó. Magyarországon hasonló céllal, a magas művészet felkarolásával jött létre a Pannonhalmi Bencés Apátság kortárs gyűjteménye (Varga Mátyás OSB), a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál, a Tihanyi Bencés Apátság tárlatsorozata (Korzenszky Richard OSB) és a Kuklai Antal vezette sárospataki kortárs művészeti kiállítások és programok.
Galériánk megpróbálja ezzel a kerekasztal-beszélgetéssel felmérni, hogy hol tart jelen pillanatban a párbeszéd az egyházak, a művészettörténészek és a művészek között.