Kultúrharc és a holland független művészeti közeg

Az amszterdami Platform Beeldende Kunst előadása

2014. november 6. 19:00
Stúdió Galéria (Bp. VII. Rottenbiller u. 35.)

A DACS – Hollandia, királyság! programsorozat keretében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója (FKSE) az amszterdami Platform Beeldende Kunsttal (PBK) működik együtt: a PBK két alapítója, Yuri Veerman és Rune Peitersen művészek tartanak előadást a Stúdió galériában.

A 2012-ben alakult PBK egy olyan művészeti intézmény, mely elsődleges feladatának tekinti az aktív részvételt a kultúrpolitikai folyamatokban és a kortárs művészettel kapcsolatos véleményformálásban. A PBK rendszeresen készít kritikai elemzéseket, rendez kerekasztal-beszélgetéseket és jelentet meg cikkeket a művészet finanszírozásával, társadalomban betöltött szerepével, és a művészetben dolgozók jogaival kapcsolatban.

Az FKSE-hez hasonlóan a PBK is egy tagság-alapú intézmény, mely azonban teljesen más premisszákkal működik egy egészen más kulturális és politikai kontextusban. Yuri és Rune előadásukban kitérnek majd a holland független művészeti közeg működésére és finanszírozási mechanizmusaira, az állami és nemzetközi támogatások szerepére, illetve az ezekhez való kritikai viszonyulás lehetőségeire.


Együttműködő partner az ACAX | Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda.